Még csütörtökön kezdtem el ezt a bejegyzést, de Valaki mindig megakadályozott a befejezésében, illetőleg csomagolnom kellett (és IGEN, büszke vagyok magamra, mivel most először jöttünk úgy, hogy minden elfért a csomagtartóban, pedig Mazsola teljes ruhatárát IS hoztuk:)))
Szóval...
Ma igazi frontos nap volt. Mazsi reggel óta olyan volt mint a hátramenés; ha letettem üvöltött, ha felvettem üvöltött, ha pelenkát cseréltem üvöltött, és ha nem cseréltem, akkor is. Enni nem akar, aztán sikít, hogy éhes. Na mindegy. Gondoltam, elviszem sétálni, legalább addig alszik.
Felöltöztünk, üvöltve és elindultunk, természetesen üvöltve. Szerencsére a zötyögéstől már a sarkon aludt:) Így nem látta a Ion Mincu/Kiseleff kereszteződésben a két félretolt, erősen leamortizált gépjárművet. (Egyik irányból sem lehet "csak úgy" balra kanyarodni, körbe kell menni a kereszteződésen, ld. térkép, így rendszeresen összecsattannak azok, akik mégis megpróbálják :ö)
Ennek kapcsán elfilozofálgattam, hogy nemsokára (márc. 13, akkor éppen péntek volt:(() lesz két éve, hogy egy agyament Suzukis apró darabokra törte Drágaszágot, amikor belénk szállt hátulról a Budakeszi úton, áttolva minket a szembesávba egy XC90-es alá.....
Elmélkedés közben eljutottam a Kiseleffen a perui nagykövetségig, ahol már messziről láttam, hogy az egyik perui egy méretes fekete SUV-ban közeledik, indexel balra, lassít, hogy be tudja venni a kanyart a követségig és egyúttal integet nekem, hogy menjek, elenged. Ismerve a Kiseleffen autópálya tempóval közlekedő forgalmat, inkább intettem neki, hogy menjen, nehogy megcsókolja valaki hátulról. Így gyakorlatilag minimális sebességcsökkenéssel be tudott fordulni.
DE
még ez sem volt elég...
Nekem a kanyarodó SUV kitakarta a képet, így fél másodpercig csak a fékcsikorgást és csattanást hallottam. Egy pillanat alatt átfutott az agyamon, hogy ha eltalálták hátulról a peruit, akkor simán nekünk csúszik/pörög, úgyhogy pánikszerűen elkezdtem hátrálni a babakocsival.
A következő pillanatban a SUV szerencsésen és épen bekanyarodott, így láttam, hogy a mögötte jövő Dacia még meg tudott állni, utána a kis piros Ibiza is, de a harmadikként érkező fehér sportbömbi (és huszonéves nagymenő sofőrje) már nem, így szépen feltolta az Ibizát a Daciára, aztán onnan a padkára.
Jellemző, hogy a Dacia saját lábán távozott (akárcsak annak idején a Suzuki - az XC90 és a mi Focusunk is traileren hagyta el a baleset helyszínét:((), húsz méterrel később állt csak meg, hogy biztonságos távolságban megállva üvöltözzön egyet az idióta BMW-sel. A BMW orrán a műanyagelemek csúnyán összetörtek, lesett a rendszámtáblája, de azonkívül sértetlenül megúszta.
Az Ibizában viszont a kormányra dőlve, mozdulatlanul ült a sofőr(nő)...mert természetesen rendes helyiként nem volt bekapcsolva a biztonsági öve...
Kissé izgultam én is (ha személyi sérülés van, ott kellene maradnom tanúskodni), meg a BMW-s csávó is, ilyen gyorsan embert autóból kiszállni még nem láttam...De szerencsére a nő csak ijedtségében és erős kétségbeesésében dőlt a kormányra, mert utána igaz sírva, de "minden gond nélkül" (természetesen idézőjelben, mert saját tapasztalatból tudom, hogy jó nagy gond, ha leamortizálják az egyszem kocsidat..) kiszállt szemrevételezni a károkat.
Mi pedig Mazsival gyorsan elhúztunk a helyszínről.
Mire visszaértünk a sétából, már csak néhány törött műanyagelem emlékeztetett arra, hogy baleset történt, szóval annyira nem volt nagy gond.
Ilyen előzmények után érthető, hogy kissé izgultam a pénteki hazaindulástól...
Amire kaptunk egy "nagyon jó" tanácsot is, miszerint a szerpentineken ne etessem és pelenkázzam Botondot, mert nagyon macerás - várjam meg, amíg Ádám szól, hogy most egyenes szakasz jön, most lehet.
Komolyan, az ilyeneknek minek gyerek?!?!
Persze itt az is helyi szokás (a biztonsági öv mellőzése mellett), hogy a különböző életkorú gyermekek állnak az utastérben, kapaszkodnak a műszerfalba és másznak a kalaptartón, a legkisebbeket is kézben fogják az anyák/nagymamák. Tudom én, hogy nehéz még egy-két gyerekülést is berakni az autóba, ha már 5-6 felnőtt is ül benne, de a gondoskodva kihordott és fájdalommal megszült gyerek életét ilyen hülyeséggel kockára tenni.....
Szóval...
Ma igazi frontos nap volt. Mazsi reggel óta olyan volt mint a hátramenés; ha letettem üvöltött, ha felvettem üvöltött, ha pelenkát cseréltem üvöltött, és ha nem cseréltem, akkor is. Enni nem akar, aztán sikít, hogy éhes. Na mindegy. Gondoltam, elviszem sétálni, legalább addig alszik.
Felöltöztünk, üvöltve és elindultunk, természetesen üvöltve. Szerencsére a zötyögéstől már a sarkon aludt:) Így nem látta a Ion Mincu/Kiseleff kereszteződésben a két félretolt, erősen leamortizált gépjárművet. (Egyik irányból sem lehet "csak úgy" balra kanyarodni, körbe kell menni a kereszteződésen, ld. térkép, így rendszeresen összecsattannak azok, akik mégis megpróbálják :ö)
Ennek kapcsán elfilozofálgattam, hogy nemsokára (márc. 13, akkor éppen péntek volt:(() lesz két éve, hogy egy agyament Suzukis apró darabokra törte Drágaszágot, amikor belénk szállt hátulról a Budakeszi úton, áttolva minket a szembesávba egy XC90-es alá.....
Elmélkedés közben eljutottam a Kiseleffen a perui nagykövetségig, ahol már messziről láttam, hogy az egyik perui egy méretes fekete SUV-ban közeledik, indexel balra, lassít, hogy be tudja venni a kanyart a követségig és egyúttal integet nekem, hogy menjek, elenged. Ismerve a Kiseleffen autópálya tempóval közlekedő forgalmat, inkább intettem neki, hogy menjen, nehogy megcsókolja valaki hátulról. Így gyakorlatilag minimális sebességcsökkenéssel be tudott fordulni.
DE
még ez sem volt elég...
Nekem a kanyarodó SUV kitakarta a képet, így fél másodpercig csak a fékcsikorgást és csattanást hallottam. Egy pillanat alatt átfutott az agyamon, hogy ha eltalálták hátulról a peruit, akkor simán nekünk csúszik/pörög, úgyhogy pánikszerűen elkezdtem hátrálni a babakocsival.
A következő pillanatban a SUV szerencsésen és épen bekanyarodott, így láttam, hogy a mögötte jövő Dacia még meg tudott állni, utána a kis piros Ibiza is, de a harmadikként érkező fehér sportbömbi (és huszonéves nagymenő sofőrje) már nem, így szépen feltolta az Ibizát a Daciára, aztán onnan a padkára.
Jellemző, hogy a Dacia saját lábán távozott (akárcsak annak idején a Suzuki - az XC90 és a mi Focusunk is traileren hagyta el a baleset helyszínét:((), húsz méterrel később állt csak meg, hogy biztonságos távolságban megállva üvöltözzön egyet az idióta BMW-sel. A BMW orrán a műanyagelemek csúnyán összetörtek, lesett a rendszámtáblája, de azonkívül sértetlenül megúszta.
Az Ibizában viszont a kormányra dőlve, mozdulatlanul ült a sofőr(nő)...mert természetesen rendes helyiként nem volt bekapcsolva a biztonsági öve...
Kissé izgultam én is (ha személyi sérülés van, ott kellene maradnom tanúskodni), meg a BMW-s csávó is, ilyen gyorsan embert autóból kiszállni még nem láttam...De szerencsére a nő csak ijedtségében és erős kétségbeesésében dőlt a kormányra, mert utána igaz sírva, de "minden gond nélkül" (természetesen idézőjelben, mert saját tapasztalatból tudom, hogy jó nagy gond, ha leamortizálják az egyszem kocsidat..) kiszállt szemrevételezni a károkat.
Mi pedig Mazsival gyorsan elhúztunk a helyszínről.
Mire visszaértünk a sétából, már csak néhány törött műanyagelem emlékeztetett arra, hogy baleset történt, szóval annyira nem volt nagy gond.
Ilyen előzmények után érthető, hogy kissé izgultam a pénteki hazaindulástól...
Amire kaptunk egy "nagyon jó" tanácsot is, miszerint a szerpentineken ne etessem és pelenkázzam Botondot, mert nagyon macerás - várjam meg, amíg Ádám szól, hogy most egyenes szakasz jön, most lehet.
Komolyan, az ilyeneknek minek gyerek?!?!
Persze itt az is helyi szokás (a biztonsági öv mellőzése mellett), hogy a különböző életkorú gyermekek állnak az utastérben, kapaszkodnak a műszerfalba és másznak a kalaptartón, a legkisebbeket is kézben fogják az anyák/nagymamák. Tudom én, hogy nehéz még egy-két gyerekülést is berakni az autóba, ha már 5-6 felnőtt is ül benne, de a gondoskodva kihordott és fájdalommal megszült gyerek életét ilyen hülyeséggel kockára tenni.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése