Gólyahír/közérdekű közlemény

Bár reméljük, hogy különböző csatornákon mindenkihez eljutott már a hír, azért itt is terjesztem az IGÉT:)) március 22-én, 20.50 perckor megszületett Varga Nóra, 3420 grammal és 51 cm-vel. Egészséges (APGAR 10/10:))), kiköpött anyja lánya és nagyon hangos:)) az egész kórház zengett tőle:))

Most itt szuszog mellettem (a saját ágyában nem hajlandó, ez rossz előjel:))), a pociján (ez viszont jó jel, mert erre meg Botond nem volt hajlandó), igaz a nővérkék már kétszer jöttek ellenőrizni, hogy tényleg lélegzik-e. Hiába, itt is dúl a "back to sleep" (hátonaltatás) kampány...a Moro reflexe kiválóan működik, minden a fejünk felett el- (helyesbítek le-, a klinika egyetlen hátránya, hogy közel van a reptér, szerencsére csak a kis forgalmú fapados, lehet számolni az utasokat a gépeken) -szálló repülőgéptől összerezzen és, ha éppen nem a hasán van, szétcsapja a végtagjait.

A koszt és a kvártély jó (mint látható még net is van:)), nincs panaszunk.

Annyit azért elárulok, hogy egészen félelmetes egy ennyire pici lényért felelni, aki nyekereg, nyöszörög, szörcsög és koordinálatlanul mocorog - rádöbbentett, hogy Boti már olyan nagy fiú:)) mármint Nórihoz képest, persze.

Gyors helyzetjelentés

Naszóval. Voltunk dokinál:)

A kiscsaj MAXIMÁLISAN jól van:))

Számított születési idő: 2012. április 8. UH szerinti születési idő: 2012. április 6. Azaz abszolút a Nagykönyv szerint fejlődünk:)

A súlya (természetesen becslés:)) 1825 gr.

A köldökzsinórral és a placentával is minden OK, használ az aszpirin-kúra.

Ennek megfelelően szerencsére a "jó forgatókönyv" érvényesül és március 30-án szülünk:))) (Doktornéni felajánlotta még a márc. 31 és április 1-i időpontot is, de ha már megadatott, hogy az ember megválassza, mikor szül, akkor nem Bolondok Napjára időzít:)), márc. 31 pedig szombat, és inkább a nagyobb eü. létszámú normál munkanapra voksoltunk).

Mondtam már...

hogy imádom a kemény, roppanós héját a kenyerünknek, ami az új kenyérsütőnkben sül? Bzw. mondtam már, hogy van új kenyérsütőgépünk?

Szegény régi darabunk igencsak megszolgálta az árát (használtan vettük vagy 5 éve a Vaterán, próba-cseresznye alapon, hetente legalább egyszer biztosan sütöttem vele, meg csomószor használtam dagasztani/keleszteni), de már nagyon meglazult a keverőlapátjánál a gumitömítés, nem forgatta rendesen a lapátot, így nem is dagasztotta meg rendesen a kenyeret. Ráadásul rettenetesen hangos volt, ami főleg az éjszakai, időzített üzemmódnál nem előny - mi viszont szeretünk a frissen sült kenyér illatára ébredni..

Szóval múlt szombaton vettünk egy újat (Moulinex), a Metroban éppen akciós volt - és olyan finom, kocogós, vastag, stb. héja van a benne sült kenyérnek, és belül pedig laza, puha, hmm:)) Pedig teljes kiőrlésű, meg rozskenyeret eszünk.

Sokkal fontosabb hír (csak nem akarok mindig "csak" a babázásról és a gyerekeinkről írni:))), hogy ma voltunk 2. trimeszteri "nagy", genetikai ultrahangon Nr. 2-vel, akiről megtudtuk, hogy minden OK, abszolút kiírás szerinti méretekben van (gesztációs kor 20 hét 4 nap, ultrahang szerinti kor 20 hét 4 nap, várható születési dátum: 2012. április 8.) ÉÉÉÉÉÉÉS....LÁNY:))

Legalábbis nagy valószínűséggel - persze itt mindig van egy kis bizonytalanság, főleg, mivel ha van kukac az egyértelmű, de ha nincs kukac, akkor lehet, hogy csak eldugta:)

Most már csak a nevét kell kitalálnunk:))

A női megérzésekről...

Az Ember és az Ember-lány (emlékeztek még tavaly áprilisból, ugye?:))) annyira szerette volna, várta annak idején azt a bizonyos csíkot (illetve persze Azt, akit az a csík jelentett:)), de annyira... Főleg az Ember-lány volt türelmetlen:)) Annyiszor megérezte, élte bele magát, produkálta az összes lehetséges tünetet és annyiszor csalódott...

És mi volt az egész konklúziója?:))

Hogy vannak nők, akik állítólag megérzik, hogy várandósak??? Bruhahha:)) Ha minden női megérzése bejött volna a témában annak a bizonyos Ember-lánynak, már egy kispályás focicsapatuk lenne az Emberrel:)) Bezzeg, amikor tényleg megadatott az Áldás, nos, akkor nem "érezte meg", sőt az 5. tesztnek is alig hitte el...

Női megérzések...Persze:))) Már D. Tóth Kriszta is megírta a Lolával az életben, hogy szerinte sincsenek:))

Így érthető, hogy a mi Ember-lányunkat meglehetősen váratlanul érte az elemi ereje annak az agyi-üzenetnek, ami a DM-ben megállította a csokoládé (mi más:)) felé nyúló jobb kezét. "Az NEKED most nem való" kiáltott az a HANG, mit kiáltott, sikított a fejében.

Csak később gondolt bele, hogy milyen vicces látványt nyújthatott a boltban, ahogy a keze úgy, ahogy volt, félig kinyújtva megállt a levegőben és ő döbbenten figyelt saját magára, befelé, néhány pillanatig.

Meglehetősen összezavarodott állapotban tolta haza a babakocsit, benne a "Sokszor-megérzett-egyszer-valósággá-vált-Elsőszülöttel" (alias Botonddal:)), miközben saját maga számára is érthetetlen módon végig a "kapaszkodj kisember" mantrát hajtogatta magában.

De miért is? Hiszen még csak most....és egyébként is, még alig.... és ha tényleg ott is van, még akkor is nagyon "korai" "megérezni"...

Az Ember az előzmények ismeretében nem is vette nagyon komolyan az Ember-lányt, aki (csökönyös öszvér-természetéhez híven) makacsul ki is tartott a megérzése mellett és nem ivott, nem szedett gyógyszert, még az imádott penészes sajtokról is lemondott. Közben persze egyre biztosabb lett a Dologban, hiszen egyre több-és-több jel mutatkozott....már megint:)) vagy csak "megint" "beleérzés"?:))

Végül másfél héttel később, de még mindig jóval az ajánlott időpont előtt - magára annyira jellemző módon, türelmetlenségében egy péntek késő este (22.00 körül, nesze neked reggeli első pisilés:)) elvégezte azt a bizonyos manővert, amit utoljára tavaly márciusban, szerencsére persze a "rutin" még megmaradt.

Szinte meg sem lepődött, amikor nem egy, hanem kettő és bizony nem is halvány csíkocska jelent meg a szuperérzékeny teszten:))

Megállt az Ember mellett, aki először föl sem nézett a számítógépéből, aztán, amikor észrevette az Ember-lány kezében a kis szerkentyűt, valamint az Ember-lány arcát, az értetlenség-zavar-meglepetés-és-öröm olyan kavalkádja futott végig az arcán, amilyet az Ember-lány még sohasem látott:)))

Még pár napba (és még egy-két tesztbe:)) azért beletellett mindkettőjüknek, hogy valóban felfogják a történteket:)))

De ezennel büszkén és örömmel értesítik a Kedves Családot és Barátokat, hogy Isten segedelmével 2012. április elején ismét meglátogatja őket a gólya, egy újabb Kis Áldással:))))

A "fog" már nem csak jövő idő:)))

(Ugye emlékeztek a reklámra?:)))

Valamikor tavaly december végén Botond elkezdett intenzíven nyáladzani. Akkor ugye két hónapos volt (jó, két és fél), de hát vannak gyerekek, akiknek korán jön a foga.

Nos, azóta változó intenzitással, de folyamatosan ömlött a nyál a gyerekünkből, ennek ellenére foga az ugye egy darab sem nőtt, pedig már a doktor néni is, az álmoskönyv is, meg én is sokszor megjósoltam, hogy na most, meg na majd, meg így meg van duzzadva az ínye, úgy látszanak a fogrügyek, stb.

Most sem volt semmi Xtra jele az örvendetes eseményeknek, ennél jobban duzzadt ínyre is mondtuk már, hogy na most....:))) Kifehéredve sem volt az ínye, meg semmi, konkrétan inkább lilás volt, semmi hasmenés és egyéb állítólag jellemző tünet. Ráadásnak Bübbüs meg is van fázva egy kicsit (O.K., utólag könnyű okosnak lenni, hogy a fogzás miatt legyengült immunrendszer könnyebben náthásodik), szóval a tegnapi eszeveszett nyűgösségét betudtam a betegségnek, meg annak, hogy férfiember és az ilyen kis semmiségek NAGYON meg tudják viselni őket....

Aztán tegnapról mára volt egy nagyon-nagyon sz***** éjszakánk...

Sikított, akármit csináltunk. Pedig kapott Dentinoxot (hátha mégis csak fogzás, meg egyébként is rá van kattanva, meglátja a kezemben a tubust és cuppog:))), kiporszívóztuk az orrát (hátha mégis a nátha, gondolom az alsó szomszédok örültek az éjféli koncertnek, de who cares...), masszíroztam a hasát (hátha az ebédre evett kelbimbó, bár eddig sose okozott gondot), felöltöztettük-levetkőztettük, szellőztettünk, szúnyogkergettünk, de semmi...

Reggel kicsit mosolygósabb volt, de taknya-nyála egyben folyik, O.K. (ill. persze nem O.K.), de tuti megfázás. Aztán annyit rágta az ujját, hogy gondoltam, megnézem, mi is ennyire élvezetes, és VOILA, a bal alsó metszőfog kidugta éjszaka a buksiját és egy csapat éles kis dudor van az ínyén, amit rögtön ki is próbált a mutatóujjamon:))) Még megnézni nem tudtam rendesen, mert persze összeszorítja a száját, de az érzés egyértelmű volt:))

Szóval Fogatlan Íny Törzsfőnök már nem lesz fogatlan az első szülinapján, ami jó, mert a répatortához (Apukája szerint azt kér szülinapjára:)) azért kell némi rágószerszám:))

Beszámoló egy eseménydús hétről és merengés...

Húúúú, nagy híreink vannak:))) A nagyszülők már sms-ben értesültek róla a hét közepén, a blogon megosztani a "közzel" még nem volt időm. Szóval Kispocok megfordult, hasról hátra, segítség nélkül. Hátról hasra is menne neki, eljut az oldalra fordulásig, sőt egy kicsit tovább is, (és ugye ez a nehezebb része), ott megáll, szinte látszik, ahogy kattognak a kis fogaskerekek, "hú, ha tovább fordulok, akkor hasra kerülök, azt még mindig nem szeretem..." és egy hangos "hhheee" kíséretében visszapuffan hátra. Még akkor is, ha valami eszeveszetten izgalmas megszerezni való (pl. a notebookom, ami éppen Baby Einsteint zenél) van egy fél fordulatnyira:)))

Azóta még megcsinálta az átfordulást négyszer-ötször, de mivel nem egy hasonfekvő alkat, azért egyelőre nem ez a kedvenc sportja:) Videó még nincs, mert a dícsérgetésével és bátorításával vagyok elfoglalva olyankor.

Ez a legfontosabb hír.

Emellett újdonság, hogy a héten már nem evett éjszaka, és néhány felsírást leszámítva többé-kevésbbé végigalussza az éjszakát hétig. Egyébként már evett répát és rizspempőt is. Jövő héten nem vezetünk be újabb kaját, a meglevőket variáljuk és átállunk a napi háromszori kiegészítésre (tízóraira egy kis gyümölcs, ebédre egy kis zöldség, uzsonnára pép, reggel-este csak tápszer). Jövő héten megyünk továbbá doktornénihez féléves check-upra, de mivel már végignéztem a "Területi védőnői igazolás"-t a hat hónapos vizsgálatról, tudom, hogy maximálisan teljesítünk minden programpontot.

PEDIG

Kispocok valójában csak 4 hónapos és 3 hetes most. Igen alaposan kiképeztem magam a koraszülött-fejlődése témában (szerintem még vizsgára sem készültem soha ennyit) és az Amerikai Gyermekorvosok Egyesülete és a britek szerint is a koraszülötteknek kétéves korukra (ha nagyon "korák" akkor három éves korukra) kell utolérniük időre született társaikat, addig a korrigált koruk szerint kell számolni a fejlődési mérföldköveket is. Ezt követi a Babycenter is, ahova a héten regisztráltam és kicsit elcsodálkoztam, amikor megjött az első hírlevél, "Mi történik a héten a 4 hónapos 3 hetes babáddal?" címmel....Pedig annyi:)))

Egyébként a honlap nagyon jó, csomó jópofa játékötlet van rajta, amihez nem kellenek méregdrága játékbolti cuccok. Amiből azért, tuti, ami tuti, vettünk egypár újat Mazsinak, nehogy később a szemünkre vesse, hogy elnyomott gyerek volt és soha nem kapott játékokat. Most már van nyomkodós-zenélős-villogós labdája, egymásba rakosgatható poharai, esőcsinálója és úszkáló kacsái. Továbbá rendeltünk az internetről még néhány Lamaze játékot, bogarakat, hernyót és polipot, de ezeket csak a húsvéti nyuszi fogja meghozni neki, illetőleg a polipot csak a névnapján kapja meg. (Viszont ekkora tételnél már ingyenes a házhozszállítás, azért egyben rendeltünk.) Még néhány puha, színes kockát szeretnék neki, de az még ráér....

Internetről rendeltünk emellett muskátlikat és petúniát a teraszra, reméljük mielőbb megérkezik:))

Innen jön a merengés rész.

Amit nem mondhatok el senkinek, elmondom hát mindenkinek:))

Néha, hangsúlyozom, néha (mielőtt valaki pszichológushoz küld:))) úgy érzem, hogy túlparázom ezt az anyaság kérdést....

pl. amikor Mazsi fejlődéséről van szó és órákat agyalok rajta, hogy megfelelően növöget-e, vagy sem, nem kellene-e esetleg Gekko fejlesztőházba, korai fejlesztő tornára, Dévényre, Tücsöktornára, Csiribiri tornára, vagy mi a búbánatra járni vele, jól teszem-e, hogy az Amerikai Gyerekorvosok Egyesületének hivatalos állásfoglalását fogadom el a háziorvosunké helyett, vagy homokba dugom a fejem?:((( Mert igen, otthon azt mondta a doktorbácsi, hogy egy másfél hónappal le van maradva, de tornáztassam és egy hónap alatt át fog fordulni - de kérem szépen, egy hónap múlva már pont ott lesz/van, ahonnan úgymond le van maradva és amennyivel korábban született...Akkor most kell a fejlesztés, vagy menne minden a maga útján kínzás nélkül is, legfeljebb egy kicsit lassabban????????

néha, hangsúlyozom, néha pedig úgy, hogy alul...

(pl. amikor lemegyünk a parkba és úgy ítélem meg, hogy a 21 fok az már meleg, és a szabadidőruhája/sapkája/cipője mellé leviszek egy könnyű takarót, de azt is leveszem róla, mert süt a nap és melege van, tépi magáról a sapkát is, miközben a parkban a többi baba még téli bundazsákba van csomagolva, vastag szőrmetakaróval).

Összességében azonban azt hiszem, hogy Mazsi túúl jó gyerek, nekem meg ennek köszönhetően túl sok időm van merengeni és olvasni a neten:)))

Lakásfelújítás román módra 5.

amely fejezetben Micimackó már nagyon unja az egészet, de hál'Istennek elérkezett a végjáték.

Hétfő délután ugyebár úgy búcsúzott el D-le Duta, hogy akkor szerdán 15.00-ra jönnek festeni. Mivel eddig ált. percre pontosan (vagy előbb) érkeztek, 14.30-kor otthagytam a csajokat (tavaszköszöntő csajbuli volt a "feleségeknek":))) a korábban már párszor emlegetett Caru cu Bere-ben csülköstül-csokitortástul (na jó, ez így nem igaz, a csokitortámat az utolsó morzsáig eltüntettem:))), a részemet is csak úgy odaadtam Zsuzsinak, "remélem jól számoltam" alapon és hazaszáguldottam.

15.00 semmi, 15.20 semmi - szépen el is szunyókáltam a nagy várakozásban (hiába no, egy jó kis cipóban tálalt bableves, "A" csülök és a csokitorta teljes figyelmet követelt:)))), úgyhogy amikor 15.50-kor megszólalt a csengő, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok...Félálomban kinyitom az ajtót, DD sehol, helyette a fiatalember jön, aki sűrű elnézéseket kér a késésért. Nem baj fiam, csak csináld már a dolgodat...

Mivel még csiszolgatott itt-ott a falon festés előtt, ismét bevonultam a hálószobába és ennek egyenes következményeként 5 percen belül már félálomban hallgattam, ahogy többet telefonál, mint dolgozik. Többek között hosszasan értekezett DD-vel arról, hogy sikerült két árnyalattal világosabb festéket hozni, mint a falunk. Amikor ezt meghallottam, úgy döntöttem, inkább véletlenül sem jövök ki addig, amíg nem végez teljesen, nem akarom tudni, hogy néz ki.

De becsületére legyen mondva, kreatívan megoldotta - sehol nem látszik az eltérés, mert "elnyújtotta" a függönyig, akár egész falszakaszokat (na nem mintha olyan sok falfelület lenne nálunk:))) is átfestett, hogy egységes legyen a szín. Ráadásul a padlót sem festékezte össze, szóval egy szavam sincs.

De mire nyolc körül bejelentette, hogy "am terminat", azaz végeztem, már csak annyi erőm volt, hogy vacsorát főzzek - a takarítás tegnap délelőttre maradt. Kétszeri porszívózás után is éjfekete volt a felmosó- (helyesbítek, feltörlő - mivel a parkettát csak alig nedves ronggyal töröltem át) víz, szóval azt is duplán kellett csinálni. Mivel a porban/koszban nem akartam mosni, azzal is vannak némi lemaradásaim, hogy a tanulmányokról ne is beszéljünk; szóval nagyon-nagyon örülök, hogy végeztünk:)))

A befejezés örömére elmentünk bevásárolni ÉÉÉÉÉS találtunk (pontosítanék, Ádám talált:))) sütni való kolbászt (ld. húsvéti bejegyzést). Pedig Anyuék ötlete nyomán már éppen kigyűjtöttem néhány házi kolbász receptet, hogy csinálunk otthon:))) De nem ám akármilyet: tartósítószer, színezék, állagjavító és szójaszármazék nélkülit, csak husi, só és fűszerek vannak benne, utóbbiak is csak nagyon finoman. Ráadásul birkából van az a finomság, szóval duplán jó nekünk. Igaz, hogy halal (azaz az iszlám előírásai szerint levágott, minősített tenyésztőtől és hentestől származó állatból, muszlimoknak) kaja, annak megfelelő árszinttel (egyébként nem is volt sokkal drágább, mint azok a bizonytalan eredetű, állagú és kinézetű izék, amit kolbászként árulnak máshol), de ilyen apróságokon nem akadunk fenn, amikor elemi ösztöneink kielégítéséről van szó - sőt, mi több, a szigorú vallási előírások miatt reménykedünk benne, hogy legalább a fele igaz a címkének és a birka sem antibiotikumon nőtt fel:))) Tegnap este már sütöttünk is belőle egy kicsit, állítólag kisimult az arcom és jóllakott óvodásként terpeszkedtem el a kanapén:))))

Reményekről és csíkokról

Az ember és ember-lány (a továbbiakban együttesen: ember-pár) életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor nagyon-nagyon vágynak egy bizonyos eseményre. Az ember-pár ennek érdekében különböző, esetlegesen szükséges változtatásokat eszközöl az életmódjában (miután több száz oldalnyi szakirodalmat elolvas útmutatásért..), cselekszik, imádkozik és reménykedik. Ilyenkor, amikor az ember-pár nagyon szeretne valamit, néhány nap, hét vagy hónap is éveknek, sőt évtizedeknek tűnik..

Persze Csokonainak hála tudják, hogy a remény, az biza csalfa és vak, de az ember, és főleg az ember-lány gyenge és esendő. És reménykedik; éjjel-nappal - tudjátok, "s mint védangyalának, hódol untalan". Amikor úgy érzi, hogy igen, most végre teljesülni fog az álma, néhány napig átszellemült arckifejezéssel mászkál, három centivel a föld felett lebegve - vágya beteljesülésének minden elő- és gyanújelét felfedezni véli; sőt talál is még néhány újat, ami egyedi, ami csak az övé, hiszen mindannyian egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, miért ne lehetne neki sajátja?!:)) - tervezget és remél.

Azután, amikor eljön az igazság órája és mégsem válik valóra az álom, először csak ürességet érez. Később még háromszor leellenőrzi, biztos?:(( Utána pedig dühös és csalódott - de miért nem és egyébként is?!?!? És akkor miért volt ez, meg ez?!?! Főleg, ha az ember-lánynak a türelem nem erős oldala. Végigelemzik a közelmúltat, vajon mit kell még megtegyenek a sikerért, mire kellene/lehet még odafigyelni. Az ember-lány már előre retteg, hogy neki úgyse, meg neki sohase... Az ember mindezt a hisztit/parát megadó mosollyal és hihetetlen türelemmel viseli, köszönet érte:))

És hogy milyen gyarló az ember (ember-lány:))?:) Amikor végre valósággá válik a remény, meghallgattatnak az imák, először nem is akarja elhinni - igaz, az előjelek már ott vannak, most, hogy visszagondol, már napok óta ott vannak; de már annyiszor bedőlt nekik, ráadásul annyi más dolga volt, most nem is figyelt rájuk úgy igazán.

Azután, amikor eljön a nap, amikor a másik, a nem várt eseménynek be kellene következnie és mégsem történik, rádöbben - pedig annak is szoktak előjelei lenni, és tényleg, azok sem jelentkeztek az elmúlt napokban. Egész nap árgus szemekkel figyeli magát, de még mindig semmi - lassan elkezd reménykedni, olyan reménnyel, amilyennel eddig még sohasem, talán most, talán végre. De csak este mondja el az embernek. Reggel pedig, mit reggel, hajnalban, az ember-lány kioson a hálószobából. Már rutinosan elvégzi a szükséges műveletet.

És vár.

Hihetetlen lassúsággal vánszorognak a percek, még négy, még három, még kettő. Nem is mer odanézni, inkább kimegy a fürdőből, bekapcsolja a fűtést, odatesz egy teát; mivel netfüggő, bekapcsolja a számítógépet pótcselekvésként. De még így is rettentő hosszú az az öt-hat perc. Azután...

Kerek szemekkel mered a második, halvány, vékonyka csíkra - mert hát, ugye, egy bizonyos csíkot várt a mi ember-párunk oly nagyon:))) - jól látja, tényleg ott van?!? A szíve egy pillanat alatt a torkában dobog, remegnek a lábai és sikítani szeretne. Az ember-lány felébreszti az embert, aki résnyire nyitott szemeivel kétségbeesetten megpróbál fókuszálni arra a cérnavékony, szinte láthatatlan valamire, érezve az ember-lányban tomboló izgalmat-feszültséget-reményt, a türelmetlen sürgetést, a ki nem mondott kérést, mondd már, nyugtass meg, hogy Te is látod - míg végül megerősíti, ott van, tényleg:)

Utána persze az ember-lány lázas keresésbe kezd az interneten (hál'Istennek a gépe már be van kapcsolva:))), hogy mi okozhatja még, esetleg a jelenséget - nem mintha nem olvasta volna el már ezerszer, ne tudná kívülről az egész kapcsolódó irodalmat, de szüksége van a megerősítésre. Igen, még van egy-két lehetőség, de az alternatíváknak elég kicsi az esélye.

Az ember-pár óvatos próbál lenni; nem akarja beleélni magát, nem akar csalódni. Tudják, hogy egy (plusz)csíknál kicsit többre van szükség; még néhány hétre legalább. Persze ettől függetlenül nehéz aznap a napi rutinra koncentrálni. De azért két nap múlva újra megnézik - igen, még mindig ott van, sőt hamarabb megjelenik és erősebb:))) Néhány napon belül megnézik még egyszer, aztán még egyszer, újra és újra - egyre határozottabb az a második csíkocska:)) És ilyenkor már nehéz nem-beleélni magát az embernek: hát még az ember-lányának, aki már érzi, egyre jobban érzi, hogy változik, átalakul a teste és a lelke, már egy apró új élet lüktet odabent:))))) De az ember-pár megegyezik abban, hogy a rokonoknak és barátoknak csak néhány hét múlva szólnak, amikor már papírjuk is van róla, hogy a kis jövevény egészséges:)))))))

Hát most megtették:))))))

Nagy visszatérések

He is back:))))) Eddy visszatért közénk:) Majd' három hét után:) Tiszta élmény volt ma autózni!:) Most persze parázunk, hogy nehogy megint valami baja legyen az utcán.

A másik nagy visszatérő a tél, ami fittyet hányt arra, hogy kimostam a fehér tavaszi kabátomat, elővettem a tavaszi cipőimet (meg Ádám vékonyabb nadrágjait és ingeit) és kinéztem egy-két, évszakhoz illő trendsminket és frizurát:))) Most esik, holnapra mínuszok és holnapután hó....Brrr. De legalább semmi kifogásom nem lesz, hogy ne a publikációimat írjam:))

Életjel és merengés

Bár azt hiszem, a blog valamennyi lelkes olvasója tudja, de azért közzétesszük a szolgálati közleményt: az elmúlt két hétben tapasztalható hallgatás oka az, hogy Magyarországon voltunk - 10 nap internet-megvonás, áááááááá - ÉÉS megtartottuk az egyházi esküvőnket, utána pedig egy jó kis lakodalmat:)) Reméljük, mindenki olyan jól érezte magát, mint mi:)) Emlékül itt van néhány kép...

Most, hogy vissza/hazajöttünk, kicsit fura.

Egyrészt ott van egy nagy űr: több hónapnyi tervezés, szervezés és készülődés után az egyetlen dolgunk újra és újra megnézegetni a gyönyörű üdvözlőkártyákat, amelyekből kis kiállítást rögtönöztünk a tálalószekrényen, felavatni az ajándékokat és várni, hogy elkészüljenek a fotók. Nem kell ülésrendet, szobabeosztást, fotózási tervet, menetrendet alakítgatni, slideshow-t szerkesztgetni és azon izgulni, hogy vajon tetszeni fog-e a menyasszonyi ruha a vőlegénynek, stb... Hirtelen nagyon sok időnk lett.

Másrészt itt van az a fura kettős érzés, amiről mindenki tud mesélni, aki hosszabb-rövidebb ideig élt már külföldön. Hazajöttünk, vagy "csak" vissza? Ahogy a tiszteletes úr is imádkozta, most egy ideig a szülőföldtől távol vetett minket a sors - ezt tudtuk, tudjuk. Mégis, eddig meghatározta a mindennapjainkat a szeptember eleji hazamenetel; az fix pont volt, az biztos - még oda kötötte a gondolatokat... ( És az esküvő-mizéria mellett nem is nagyon jutott energia ilyen elméleti kérdéseket boncolgatni.:))

Most ilyen nincs, idén talán ha még egyszer haza-(vagy vissza?:) jutunk, de jó eséllyel akkor is csak pár napra. (Kedves Szülők és Barátok! Tudjuk, hogy Ti ott vagytok és ez a szál mindig is odaköt bennünket, a gyermek és fiatalkorunkhoz, de a kettőnk közös élete most túlnyomó részben Bukarest körül gravitál...)

És ugyan körülvettük magunkat a saját tárgyainkkal (egy négy gyerekes családot megszégyenítő mennyiségű holmit kihozva:)) és tulajdonképpen jól is érezzük magunkat itt kint; de azt hisszük, mégsem attól lesz egy hely otthonná. A hétfői visszaút nagyon furcsa érzéseket ébresztett mindkettőnkben. Valami még hiányzik ahhoz, hogy otthonunknak nevezzük...

Ráadásul eddig nyár volt, amikor nem esküvőt szerveztünk, akkor is kirándultunk, mintha csak egy hosszú nyaraláson lennénk - most jönnek a dolgos /monoton hétköznapok, a mindennapi rutin. Most az a feladat, hogy azt a pluszt megteremtsük, ami majd otthonná teszi nekünk a Strada Emanoil Porumbaru 89-et, hogy ne csak egy hely legyen, ahol az égiek rendeléséből egy/két/három/négy évet le kell élnünk, hogy ne csak "ide-oda sodorjon bennünket a véletlen, mint a szél..." (idézet Dan hadnagytól, Forrest Gump)

Beköltöztünk:)))

Örömmel értesítünk minden kedves érdeklőt és értünk szurkolót, hogy BEKÖLTÖZTÜNK:))

Szerdán aláírtuk a szerződést, csütörtökön áthordtuk a cuccainkat, pénteken mindent kipakoltunk (némi alvásproblémával, nomeg a türelmetlenségemmel küzdve hajnali fél ötkor nekiálltam, 10-re mindent szétpakoltam:))) és ma voltunk IKEÁ-ban megvenni, ami még hiányzott. (A tulajdonos mindent beszerzett, amit kértünk, de volt egy-két dolog, amit mi akartunk megvenni:)))

Amit a lakásról tudni kell, a Str. Porumbaru-n van, közel a Herastrau parkhoz:


Köztünk és a park között egy kétszer két sávos út van, legnagyobb bánatunkra - ráadásul macskaköves, azaz kicsit hangos, de semmi sem lehet tökéketes, ugyebár:)) (A kép a nappali ablakából készült, mivel egész délután szakadt az eső:)))

Harmadik emelet (töck sokáig abban a hitben voltam, hogy második:))), minden emeleten egy lakás. Formáját tekintve egy babszemhez áll legközelebb. Van egy szép világos nappalink:



vele egy légtérben egy étkező


és egy (félig) amerikai konyha (félig, mivel a sütő/gáztűzhely el van rejtve egy fal mögé, ami így kiváló tárolási lehetőséget biztosít:)) :


(Mint az edényhalomból látható, fel is avattuk: ebédre - tekintettel az elhúzódó IKEA látogatásra - "csak" spenóttal és parmezán-keksszel, vacsorára a maradék spenótból, chiliből, fokhagymából és feta sajtból csináltam quiche-t, amihez a lánykérés helyszínéül szolgált Fried-kastélyhotel saját borát kortyolgattuk:))))

Ezen kívül (a folyosón az étkező felől haladva) van egy külön (vendég) WC és egy fürdőszoba, egy (jelenleg üres, ill. ebben a pillanatban ruhaszárításra használt:)) szoba, valamint a mi hálószobánk:


A két hálószobának egy közös erkélye van, ill. van egy a nappalinak is. (És van egy kis kilépő az étkezőben is, már előre látom, hogy kiváló helye lesz a fűszernövényeimnek:))))

Most éppen a kanapén pihenjük ki a nap fáradalmait, felvételről nézve a Sport1-en (románul:))) az Unicum Kupa szerb-magyar mérkőzését (és nosztalgiázunk, hogy milyen volt élőben nézni a Kemény-legényeket:)))

Egy szó mint száz, élvezzük...