Szép világ, mi?

Havazik. Már megint. De nem ezért ragadtam billentyűzetet.

Hanem:

Adva vagyon a helyzetünk, mely szerint külföldiként fogunk ez szép országban szülni. És O.K., EU meg minden, de ettől függetlenül szerződnünk kell a kórházzal, mivel nem vagyunk a román TB (CAS) ügyfelei.

Meg is tudakoltam, hogy hogy s mint zajlik a dolog, kaptam egy elérhetőséget, az egyszerűség kedvéért nevezzük Adriannak a férfiembert. Leleveleztem vele, hogy ma 17.00-kor megyek/ünk aláírni a szerződést. (Eredetileg Ádámmal és Botival együtt akartunk menni, de a hó-, parkoló- és nyűgösségi frontokat összegezve az önálló eljárás mellett döntöttünk végül.)

Múlt pénteken békésen vásárolgatok meg kávézgatok az AFI Palace Cotroceni hangzatos nevet viselő plázában Zsuzsival (igen, otthon hagytam a fiúkat, meg még egyszer-kétszer otthon is fogom a következő 6 hétben, hogy kicsit "szabad " legyek, úgysem lesz rá túl sok alkalmam a következő 1-1,5 évben), amikor csörög a telefonom.

Nevezzük Benjaminnak a férfiembert, aki felhívott a kórházból, hogy Adrian szabadságon van, de most bemehetnék aláírni a szerződést.

???????????

Ha szabadságon van, miért egyeztetett velem időpontot? És hogy gondolja Benjamin, hogy én akkor és ott beszáguldok aláírni? Maradjunk a csütörtöknél és akkor majd őt, Benjamint fogom keresni.

Gondoltam, ez van.

Kedden jött az újabb csavar a sztoriban, amikor ismét felhívtak a kórházból, ezúttal Mihael. (Nr. 3., ha tudjátok követni.). Hogy akkor ma délután ötre mehetnék aláírni, mert úgy tudja, ezt beszéltem meg Benjaminnal.

???????

Az én angolom romlott le ennyire az utóbbi időben, vagy a kórházban nincs valami nagyon rendben?!?!?!?!? Nem fiam, nem megyek ma, mert a) nem tudok a Férj nélkül elmenni és b) egyébként is csütörtökön mennék. Akkor nincs sem Adrian, sem Benjamin, keressem őt???? Da. OK, csak essünk túl rajta.

A pontot az "í"-re a mai nap tette fel, amikor is déltájban kaptam egy emailt Adriantól, hogy terribly sorry, de az eredeti 17.00 helyett áttenné 18.00-ra az aláírást.

????????????

Kicsit zabos emailt küldtem vissza (részletezve a telefonos élményeimet is), amelynek a konklúziója az volt, hogy mindegy, legyen. Csak magyarázzák el, hogy akkor mi ez az egész.

Na, ötletek?:))

Szóval, a kórház jutalékot fizet a szerződő felek után a szerződéskötésért felelős srácoknak. Adrian megszervezte velem a bulit, elment nyaralni/telelni Rómába pár napra a családjával, a két kollégája meg, akik egy irodában ülnek vele, megpróbálták lenyúlni a potenciális ügyfelet. Persze, kicsit hülyék szegénykéim, ha azt hitték, hogy nem derül ki - Benjamin még fel is hívta pénteken Adrian-t Rómában, hogy ÉN felhívtam őt, hogy aznap akarok inkább aláírni. Amikor Adrian megmutatta neki a mai levelemet, akkor meg csak hebegett-habogott. Állítólag.

Na mindegy.

A lényeg, hogy aláírtam. Az egy külön sztori, hogy mivel egyedül mentem, taxit kellett hívnom. Online rendeltem is egyet, visszaigazolták, stb. 5 perccel időpont előtt felhív valaki, hadovál valamit románul, amiből a masina (autó), comanda (rendelés) szavakat értettem, aztán amikor megkértem, hogy román helyett ánglisul beszéljünk, letette a telefont. Amikor 10 perccel idő után sem volt se híre, se hamva a taximnak, felhívtam őket, bár sejtettem, hogy valami nem kóser. A diszpécser most sem tudott angolul, de lassabban beszélt, így annyit értettem, hogy nem találnak autót. ANYÁTOKAT. Akkor mire van az online rendelés, amit órákkal ezelőtt leadtam?!?!?

Elindultam a piac felé, ott mindig áll 4-5-6 taxi. Hát most nem, viszont 5-6-7 ember, akik szemmel láthatóan taxira vártak. Khmmm. Így nem fogok odaérni, már csak negyed óra.

A taxik piac melletti állomáshelyéről tudni kell, hogy egyirányú utca végén van, ahová egy másik kis utcáról lehet kanyarodni. Elcaplattam odáig - és két hóbuckán átvetődve le is intettem az első beforduló taxit. 18.01-re odaértem a kórházba, ez szerintem még megengedhető késés:)))

Hétfog...(és dühöngés az élelmiszerbiztonságról)

Különösebb komment nélkül:))

Na jó, annyit azért elmondok, hogy a bal alsó kettes volt ugye a 6., és most a jobb felső 2-est növesztette ki 7-nek:)) Továbbra is ragaszkodunk a sajátos sorrendű fognövesztéshez:))

Emellett tele van allergiás pöttyökkel a szentem:( Vasárnap este jött ki rajta, a kezén meg a lábán. Aztán hétfő estére az arcát kivéve mindenhol volt már pötty rajta. De láza nincs és nem is volt, nincs semmi felsőlégúti tünete - tehát a saját szerény orvosi ismereteimmel (és a nettel) úgy ítéltem, hogy semmi fertőző cucc nem lehet. Allergiás kiütésnek tűntek a pötyik, de nem kapott semmi újat és nem használtam új vegyszert sem, szóval azt sem tartottuk igazán valószínűnek. Kedden reggel felhívtam a doktornéninket, hogy mi is a Zábra, mire közölte, h jobb lenne, ha látná valaki - de nem ő, mert ő beteg.

A klinikán egy nagyon helyes doktornéni fogadott bennünket - tényleg nagyon aranyos volt, Boti azonban nem értékelte, sőt, végigüvöltötte az egész procedúrát. (A múltkori UH nagyon megviselte a lelkivilágát és alighogy bementünk a rendelőbe, elkezdett sírni és tiltakozni.) A doktornéni is egyetértett, hogy nem fertőző betegség, és az allergiára voksolt.

Kifejtettem a nézeteimet arról, hogy nem evett/ivott/szagolt semmi újat a Ded, mire ő is kifejtette a sajátjait arról, hogy ez szép új világban SOHA nem tudhatod, hogy éppen mit eszel meg, milyen beszállítótól érkezett a répa a héten a boltba, milyen vegyszert használtak, stb. Most három-négy napig nem ehet husit és tojást, mert azok a legdurvább allergének. Kapott egy szirupot is, hogy gyorsabban levigye a pöttyöket, ha nagyon nem akarnak visszahúzódni, de azt még ma nem adtuk neki, hátha elmúlnak maguktól. (Hozzáteszem, nem múltak el, tehát holnap este már kapni fog.)

A sikításra és tiltakozásra azt javasolta a doktornéni, hogy vegyünk egy orvosi szettet és játszunk orvososdit meg ultrahangozósdit, hogy könnyebben feldolgozza a traumát, szóval most keressük a megfelelő szettet:)) (Már nézegettem, de mivel a szakkönyvek szerint szerepjátékozni csak 24-36 hónapos korban kezdenek el, annyira még nem akartam venni:))

És akkor most teszek ide sok-sok ****************************************-ot, hogy az azóta eszembe jutott válogatott és cifra káromkodásokat helyettesítsem. Most komolyan, muszáj sokszoros áron bio növényeket venni, hogy ne egyél meg minden vackot?!?!? Mert arra nagyon figyelünk, hogy csak helyi vagy max. török és görög zöldneműt vegyünk, hogy minél kevesebb vegyszerrel találkozzon utazás közben, meg igyekszünk a nem teljesen tökéletes formájú/színű génkezelt óriási darabokat választani, de ennél többet nehéz tenni. Vagy, szerintetek?

További hír, hogy Bo megkapta az első Duplo-ját:)) 85 db-os alapcsomag, Neki és az Apukájának is tetszik:)

Amerikában akarok élni!!!!!!!!!!!!!

Nem, most nem azért, mert ott lehet otthonoktatni nagyobb macerák nélkül.

Most azért, mert a k.cs.g netes cégek pofátlanul diszkriminálják Európát, főleg pedig ezt a felét.

Összeválogattam egy laza 26-os könyvlistát az Amazonon (gyereknevelés, szabás-varrás, lakásdekoráció témakörökben), tényleg nagyon-nagyon jópofa könyvekből, amik nem is jelentek meg otthon.

A végösszeg 46 $. (ezzel az USÁ-ban már jogosult vagyok "free super shippingre", azaz 2 nap alatt ingyen és bérmentve házhozszállításra).

Romániába és Magyarországra természetesen nem szállítják ki. Élve a rokonság szétszórtsága adta lehetőséggel, megpróbáltam német és holland szállítási címeket megadni.

Oda legalább a könyvek nagy részét kihozták volna.

De.

A szállítási és csomagolási ktg. 180 $. (Plusz vám és egyebek, ha esetleg fizetni kell.)

Ezt ők sem gondolhatták komolyan.

Napi dühöngés

Mondtam már, hogy kifejezetten utálom azokat, akik gyerekkel koldulnak?!?!

Eleve dühít, amikor egészséges, 20-30 közötti fiatal férfiak és nők koldulnak, mert ők még minden gond nélkül elmehetnének takarítani, mosogatni, stb. (Az más, amikor szegény nyugdíjas nénike áll a sarkon télen, hogy a 400 RON - 100 Euro - minimálnyugdíját kiegészítse és tudjon fűteni, az már a társadalom szégyene és mindig adok is nekik pénzt.)

De amikor kihozza a Mazsi-forma, 6-8 hónapos gyerekét, ráadásul még jön is utánam a bolt ajtajától és azt hajtogatja, hogy milyen szép bebelusom (babám) van és hogy adjak neki pár banit (a helyi fillér, csak egy bani az 60 magyar fillérnek felel meg), hogy az ő szegény bebelusának is lehessen olyan élete, mint az én bebelusomnak, akkor nagyon szeretnék a jelenleginél jobban beszélni románul, hogy elmondhassam neki, hogy nem azon a néhány banin fog múlni, hogy az én bebelusomnak más élete lesz mint az övének, hanem azon, hogy az én bebelusomnak olyan anyja van, aki inkább 3 különböző helyen mosogat és súrol WC-t egyszerre, ha úgy hozza a rossz sorsa, de nem fog kiállni koldulni az utcára. A munkát legalább nem kell szégyelni...

Arrogáns vagyok? Lehet.

Hiányzik belőlem a szociális érzékenység? Majdnem biztos:)

Igazam van? Döntsétek el Ti.....

Először fordult elő Romániában...

... az a jelenet, ami (sajnos, továbbá szégyenszemre) a Magyarországra látogató külföldiekkel viszonylag gyakran megesik, amikor is a bolti (jelen esetben gyógyszertári) eladó az angolra váltás helyett szépen lassan, szótagolva, továbbá jópár decibellel hangosabban közölte, hogy "MAI-NE, LA O-RA AS-TA" (holnap, ugyanekkor) lesz csak a gyógyszer, ami Mazsinak kell (nem kell aggódni, csak egy kis probiotikum, ami a doktornéni szerint segíthet az ekcémáján, csak nem volt a gyógyszertárban, meg kellett rendelni - és mindezt értettem is, csak nem tudtam rá válaszolni románul)... Pedig sem hülye, sem süket nem vagyok, és a román szókincsem sem lesz hirtelen bővebb ettől a megoldástól. No comment.

És azt meg csak zárójelben teszem hozzá, hogy amikor "maine, la ora asta" a Férj elment a patikába a szerért (nagyon csúnya hideg szél fújt, nem akartam kivinni Bót), akkor sajnálkozva közölték, hogy sorry, de mégsem jött meg....

Mazsi egyébként még mindig jól van (a primitív reflexeit is kezdi szépen kinövögetni - már amelyiket már ki kell:), a Moro-t leszámítva, aminek pedig a második hónap végén nagyjából el kellett volna múlnia - ez alapvetően MÉG nem baj, de figyelni kell, mert fejlődésneurológiai eltérésre utalhat, ha az 5.-6. hónap végére sem múlik el), túl vagyunk a harmadik oltáson (legközelebb 12-15 hónaposan kap majd szurit, szóval fellélegeztünk:))), és lassan közeleg az egy éves évfordulója a napnak, amikor rájöttünk, hogy Ő bizony már ott ficánkol a hasamban, ami csak azt jelzi, hogy hihetetlenül repül az idő:))

Az óriásbébi 74-es ruhatára már teljes és tökéletes, a doktornéni előtt elugrottunk a kedvenc plázámba és amíg a fiúk megküzdöttek egymással a kocsiban, addig én 15 perc alatt ámokfutottam egyet a C&A-ban. Ezek már igazi, menő kisfiús darabok, 74-esben már nem találtam "hagyományos" rugit....De nem is baj, az ekcéma (bocsánat, hivatalosan atópiás dermatitisz) miatt mostanában jobban szeretem minél kevesebb rétegbe (pl. csak szabadidőnaci-body szerelésbe, ami csak egy réteg a mellkasán, nem kettő) öltöztetni.

Ehhez kapcsolódik, hogy megkapta az első igazi férfias (=fekete) zokniját. Nem kerestem kifejezetten (ahogyan a tigrismintás body-t sem, amiben a fejtartós videón van, az is 5-ös szettben volt egy ilyen hülye mintás, a többi aranyos tigrises, meg tappancsnyomos:)), csak így volt csomagban a biopamut zokni.

Az időjárásunk egyébként akár a tavaly ilyenkori, 4-5 fok, de pl. ma éjjel még szakadt a hó. És ugyan süt a nap, de olyan hihetetlenül hideg szél fúj, hogy csak na. Pedig nagyon várom a jóidőt, meg a meleget, egyrészt bátrabban mozog az ember Mazsival, másrészről már nagyon utáljuk a telet:))

Szemészeti kalandok avagy hogyan közlekedjünk Bukarestben babával...

Mindenekelőtt kell hozzá egy izmos férfiember, aki képes jó magas lépcsőkön tömegben fel s le cipelni a babakocsit (mivel a mozgólépcsőt meghagytuk a hanyatló nyugat ópiumának), bzw. átemeli a kocsit a hóakadályokon/járdaszegélyeken, stb. ...

Ezen felül nem árt, ha a járgány minél könnyebb, viszont minél nagyobb kerekei vannak (abból is legalább nyolc, de legjobb, ha rögtön lánctalpas vagy légpárnás:), ugyanis a hólapátolás csak a Kárpátoktól Nyugatra gyakorolt sportág...és ami egykor hó volt, az néhány nap alatt három centi vastag jéggé alakult önnön súlyánál (igen, így képződnek a gleccserek is a firngyűjtő medencékben, természetföldrajz szigorlat rulez:))) és a rajta áthaladó gyalogosoknál fogva - egyszóval kell még korcsolya és/vagy túrabakancs/hótaposó...(Zárójelben jegyzem meg, hogy a parkban olyan szép tükörjég borítja a sétányt, hogy "tizenegy pad" korcsolyaversenyt lehetne rendezni, a holland elfstedentocht mintájára:))

Alternatív megoldásként szóba jöhet a hordozókendő és hozzá a téli takaró (már van:))), de azért a jégen meglehetősen óvatosan közlekedtem annak tudatában, hogy a hasamon van Botond, amikor lementünk megvenni az oltóanyagot holnapra (nagyon vicces, minden sarki patikában megkapom az Infanrix-ot, mivel államilag itt nem azzal oltanak, viszont nagy rá a kereslet, mivel állítólag - legalábbis a doktornéni azt mondta - sokkal megbízhatóbb mint a másik, igaz 260 RON, ami egy kezdő pedagógus fizetésének a harmada:((). Szóval ilyenkor érti meg az ember, hogy miért telnek fel a parkok kismamákkal, ha végre ki tudnak jutni szerencsétlenek a lakásból a gyerekkel egy melegebb napon:((

Ezen tapasztalatokat azért sikerült a mai nap folyamán leszűrnünk, mert szemészeti kontrollra kellett vinnünk PiciPockot (időnként meg kell nézetni, mivel koraszülött) - odamenni egy óra volt (sétáltunk), visszafelé harminc perc (metróztunk, ezzel bevonultunk a bukaresti metró történetébe, mint az első babakocsis pár aki erre vállalkozott és min. négy embernek adtunk munkát, akik nyitották-csukták nekünk a kapukat...) a doktorbácsinál 15 perc - pupillatágítással együtt..Autózni nem akartunk, mert arrafelé rettentő nehéz parkolni, most, hogy hó alatt van a parkolóhelyek fele, szinte lehetetlen (Ádám best of heti sztorija, hogy reggel az egyik fizetős parkolóban a parkolni szándékozók ásták ki maguknak a parkolóhelyet, utána természetesen még le is perkálták az óradíjat:)))

Nem bántjuk a fehérvári kórházat és Lampert doktornénit, de kicsit más stílusban zajlott (és most nem csak arra gondolok, hogy nem félóránként, négyszer csepegtettek a szemébe, hanem csak egyszer, utána 5 percet vártunk és mivel "bebelus prematur", azaz korababa, soron kívül vizsgált bennünket a doktorbácsi) - nem kellett becsomagolni, lefogni, nem volt üvöltés - doktorbácsi egy kis piros fénnyel belevilágított a szemébe, azzal felkeltette a figyelmét, utána cüccögöt, cuppogot, csipogott, huhogott neki, amin Bo 1) remekül szórakozott és 2) annyira odafigyelt, hogy sírni is elfelejtett a vizsgálat közben...Nem tartott így sem tovább mint a lekötözős verzióban. Ráadásul bent lehettünk vele végig, ami gondolom szintén nem utolsó szempont egy kisbabának. És mindezért összesen 3500 pénzt perkáltunk le, amit otthon is bármikor kifizetnék, ha kell. Egyébként minden tuti, nem is kell mennünk egy éves koráig.

A doktorbácsinál láttunk egy három év körüli Down-kóros kislányt - hát Botondnak már most szofisztikáltabb a kommunikációs eszközrendszere, bizony megint eszünkbe jutott, hogy csak beteg ne legyen az ember gyereke, se ideiglenesen, se tartósan...Holnap megyünk doktornénihez a három hónapos védőoltásunkért, reméljük ott is pikk-pakk megy minden.

Ja és persze jót röhögtünk, ugyanis általános tapasztalatunk itt, hogy ha valaki megtudja, hogy magyarok vagyunk, rögtön eszébe jut, hogy az ükanyja egyik nővérének a barátnője magyar volt - no és kiderült, hogy doktorbácsinak is magyar (sz. Fehér) volt a nagymamája, akinek a családja mezőgazdasági gépeket jött árulni Romániába a '10-es években. D-le Dutanak (előző lakásunk tulajdonosa) a leendő veje magyar, de még szaunában is ültünk már úgy a csajokkal, hogy a mellettünk levő pasi elkezdte mondani, hogy neki kije-mije magyar:)))

Újra Bukarestben...

Majd folytatom még az erdélyi nyaralás beszámolóját (négy nap még hiányzik a leltárból:))- de azért azóta is történt egy s más, amiről meg kívánok emlékezni:))

Pl. hogy hazafelé 2,5 óra alatt értünk Marosvásárhelyről Brassóba - úgy, hogy nem is száguldoztunk. És már komolyan elkezdtünk örülni, hogy 5 órás rekordidőt futhatunk Marosvásárhely-Bukarest útvonalon...amíg meg nem érkeztünk a "hegy tetején" Predeal-ba (akiket már elvittünk Brassóba és/vagy jártak ott nélkülünk, azoknak: az első falu a nagy szerpentin tetején, ahol a sok háborús temető van). Itt gyakorlatilag azonnal kitehettük a vészvillogót (jogosítvánnyal nem rendelkező olvasók kedvéért: az adott útszakaszon a vártnál/szokásosnál jelentősen lassabb haladás egyezményes nemzetközi jele), ugyanis óriási dugó volt. És tartott is vagy 10 km-en keresztül: ez a gyakorlatban még két falut, Azugát és Busteni-t jelenti.

A végén már tényleg aggódtunk, hogy milyen óriási baleset lehet (vagy mekkora útfelújítás), ami a délelőtti gyakorlatilag nulla forgalomból csinál egy ekkora torlódást. De nem, semmi ilyesmi. Az Ok sokkal prózaibb: Busteni belvárosában egymástól száz méterre két helyi közeg szerencsétlenkedett forgalomirányítás címén (avagy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!). O.K., érti az ember, hogy sok a sétáló, meg a faluba (nagy sítelep és turistaparadicsom, fel lehet gondolázni a hegytetőre, stb.) érkező autós, akiknek biztosítani kell az úton átjutást/balra lekanyarodást - de könyörgöm, mire elhaladtunk a két rendőr mellett, kb. Brassóig ért a sor. Több mint egy órát buktunk, és nem az érdekelt, hogy ugrott a rekord.

A következő beszámolásra érdemes esemény vasárnap éjszaka történt, amikor arra riadtunk fel, hogy hatalmas csattanással bevágódik a fürdőszobaajtó. Mire kikecmeregtem a hálószobából becsukni a szellőztetés céljából nyitva hagyott ablakokat, eleredt az eső. Pontosítanék, orkánszerű szél kíséretében özönvízszerű eső árasztotta el Bukarestet - folyamatosan villámlott és a mennydörgés egyetlen összefüggő morajlássá olvadt össze. A szomszéd ház tetejéről leesett egy nagyobb cserép, ami a terasz márványburkolatán gellert kapva óriási robajjal beszakította a bejárati ajtajuk feletti kis tetőt - félálomban ez a hanghatás sem esett annyira jól. És az eső csak esett, csak esett, fél órán keresztül kitartóan:))) Másnap este a parkban megszemlélhettük a nyomát: több tucat óriási fa tört ketté, mindenhol ágak és levelek hevertek a földön.

És hogy teljes legyen a boldogság, tegnap elkezdték felszedni a macskakövet a parkot és az utcánkat elválasztó útról (ami, ha nem akarnánk elköltözni, még jó hír is lenne, mert jóval halkabb lesz aszfaltosan). DE: Mivel napközben meleg van, ennek este nyolc körül álltak neki és egész éjszaka csinálták - alvásra kevés esély volt. Ma nyilván úgy ítélték meg, hogy annyira nincs meleg (ebben nem értünk egyet:(() és dolgoztak egész nap rendületlenül. Aki hallotta már, hogy milyen, amikor a markolót ekének használják (u.i. azzal szedik fel a macskakövet) az el tudja képzelni az aktuális zajt, még zárt és remekül hangszigetelő ablakok mellett is - el is menekültem itthonról a Sun Plazába, ami nem olyan rég nyitott.

Vannak előnyei - pl. metróval és metróból megközelíthető, nem kell feljönni a felszínre - és hátrányai - pl. a mérete, merthogy "nem kifejezetten nagy" és ez most eufemizmus volt. Mindegy, két órát azért eltöltöttem ott a helyes kis bevásárlólistámmal (babakelengye, Botondnak:)) és jelentem, hogy a gyereknek gyakorlatilag kész a ruhatára:)) (Még 56-osból lehet, hogy kell majd ez-az, ha kiderülnek a hozzávetőleges méretek:))) Most meg itt ülök egy halom ruha (örökölt és új vegyesen) közepén és "csöpögök", ill. a lelkes Apuka-jelölttel gyakoroljuk a használatukat.

Welcome to the real world, Neo! (II)

Az ember (és ember-lány) igyekszik zölden élni. Ehhez hozzátartozik, hogy növényi eredetű, biológiailag lebomló mosogatószert/mosószert/mosogatógéptablettát vásárol, ecettel-szódabikarbónával takarít; ha lehet, nem vesz előrecsomagolt/félkész terméket, tömegközlekedik ÉS..

szelektíven gyűjti azt a kevés hulladékot, amit semmiképpen nem tud elkerülni.

Nagy lelkesen így is tettünk, amióta csak beköltöztünk (persze már otthon is csináltuk), mondván, hogy a) neveljük a románokat (így kell környezettudatosan élni, fiaim, nem úgy, hogy ahol érem, elszórom, ami az itteni helyi módi -ld. erdők, mezők, parkok, tavak), meg b) példát mutatunk (leendő) gyermekeiknek is a helyes életvezetésről, az ökológiai lábnyom csökkentésének lehetőségeiről...

Persze az ember kicsit hülyén érzi magát, amikor több utcányit gyalogol néhány műanyagdobozzal a szelektív gyűjtőig (amit, minő meglepetés, a svéd követség előtt raktak ki, de ez persze nyilván véletlen egybeesés:))), miközben mindenki hülyének nézi a Kiseleff sugárúton (jellegében kb. mint az Andrássy út, csak nem olyan széles, mert egyirányú és nincs szervízút), de a tudat a lényeg...:)) Persze illúzióink nincsenek, hogy jó eséllyel csak a gyűjtés működik szelektíven...mondjam, hogy még ez is mindegy, mi megtesszük, amit megtehetünk. (Ja, és az csak a hab a tortán, hogy a legértékesebb hulladékot, a fémet nem gyűjtik külön...)

Viszont ma - amikor a szokásos esti sétánk során ismét zöldek akartunk lenni - meglepetéssel tapasztaltuk, hogy eltűntek a szelektív kukák a Kiseleffről. De még a helyük is. Felszántották, sóval beszórták mint Karthágót. (Na, ilyenkor érzi magát igazán hülyének az ember, amikor nem csak oda, de vissza is sétáltatja a műanyag flakonokat, meg is nézett a sarki boltos...:))) Mivel több kilométeres körzetben sem tudunk másik gyűjtőt, így ezennel bizonytalan ideig felfüggesztjük a szelektív gyűjtést - haza (mármint Magyarországra) csak nem hordjuk már a palackjainkat; ha pedig a helyieket nem érdekli az országuk állapota...

(Megjegyzés: tudom, akkor lennénk igazán zöldek, ha ásványvíz helyett csapvizet innánk, Ádám néha iszik is, sőt, mielőtt állapotos lettem, én is ittam, de most nem merek kockáztatni...)

Mea culpa, mea maxima culpa

Tudom, eltűntünk. Nincs mentség. - Persze van, mert egy jó jogász mindig talál valami kifogást, de igazából nem akarom magyarázni a bizonyítványomat/unkat. (Ha valakit érdekel, így, túl a vizsgaidőszakon már elmondhatjuk, hogy mindkettőnké nagyon szép lett:))

De most (már) szabadok vagyunk mint a madár. Pihenünk, tervezgetünk. Már beharangoztam a nagy "lakás átrendező-showt": már csak találnunk kell egy lelkes vállalkozó szellemű férfikollégát (én már nem vállalkozom bútortologatásra), és akkor megcseréljük a hálószobát és a vendégszobát, előbbi ugyanis jobban fűthető, ami a télen ugyebár nagyon fontos szempont lesz :)))

Készül hozzá a dekoráció is: szafari-stílusban, oroszlánok, elefántok, zsiráfok, zebrák, majmok és egyéb szavannai élőlények - de semmi kommersz, globalizált, tucat Walt Disney-figura, vagy más bugyuta-képű rajzfilm-élőlény; nem kezdjük már az elején jó fogyasztóvá nevelni a Trónörököst. Egyedi (festve vagy dekorgumiból) kézzel készült darab egytől-egyig. Keressük a (jelenleg) legfontosabb bútordarabot...lehet találgatni:)) Nem, nem kiságy, komód, pelenkázó vagy szekrény....hanem egy hintaszék, lábtartóval:))) Persze szigorúan Pocok érdekében: bizonyított tény, hogy napi minimum húsz perc (zenehallgatással/énekléssel) egybekötött hintázás nagyon jót tesz a motoros-, egyensúlyi- és agyi fejlődésének:)) És az esti mesét is kiválóan fel lehet neki olvasni benne :)

Sok program volt, helyesbítek, lett volna, de:

• elmosta az eső, mint pl. a kultúrintézetek éjszakáját (hüpp-hüpp, nincs málnás rebarbaralekvár a fánkhoz :)), a részleteket lásd tavaly ilyenkor), vagy a holnapra tervezett snagovi kirándulásunkat/piknikünket. Reméljük pénteken nem lesz semmi ilyesmi, amikor piros-fehér-kékbe öltözve (ez a dress-code:)), még mennem kell vásárolni, hogy megfelelő legyen a szerelésünk) az amcsikhoz megyünk (előrehozott) július 4-ét ülni.

(Apropó, emlékeztek??? "Emberiség...ez a szó új értelmet nyer a mai napon. Többé nem oszthatnak meg minket különböző ellentétek. A közös érdek egyesít bennünket. Talán Isten akarata, hogy ma éppen július 4-e van. Ma újra harcolnunk kell a szabadságunkért. Nem elnyomás vagy zsarnokság fenyeget, hanem a megsemmisítés. Harcolnunk kell, hogy élhessünk, hogy fennmaradhassunk. És ha ma megnyerjük ezt a csatát, akkor július 4-e többé nem amerikai ünnep lesz, hanem az a nap, amikor az emberiség megmutatta, hogy nem tűnünk el nyomtalanul a semmiben, ha el kell vesznünk, harcban veszünk el. Túléljük ezt a harcot. És ma megünnepeljük a függetlenség napját!" - aki kitalálja, hogy mi ez, kap egy bónusz-pontot :)))

Vagy

• a románok és köztünk fennálló kommunikációs problémák akadályozták meg: én mint egyszeri kocka jogász úgy értelmezem, hogy ha rákérdezek, hogy tudnak-e időpontot adni második trimeszteri, 19-21. heti morfológiai ultrahangra (mennyibe kerül, meddig tart, stb.) és erre pozitívan és részletesen válaszolnak is, akkor csinálnak ilyet. De nem. A doktornő nagy kerek szemekkel nézett rám: hát persze, bármikor csinál nekem a második trimeszterben is ultrahangot, de morfológiaira, na arra nincs bizonyítványa....Mondom, hogy dehát, meg izé. Nem. Na mindegy, jövő pénteken megyünk; egy másik klinikára - csak szegény Ádámot sajnáltam, aki egy munkaebéd után rohant lélekszakadva a rendelőbe, hogy le ne csússzon a dologról:(( Persze nem mintha a legelején nem úgy kerestünk volna dokit, hogy végig tudja kísérni az egész várandósságot :(((

Voltunk konferencián, meg jövő héten is megyünk egyre (ezerrel gyűjtöm a krediteket:)), ma este évzáró parti a Caru cu Berében (részleteket ld. szintén tavaly ilyenkor).

Lakásfelújítás román módra 4.

A legtöbb színdarab, amit eddig láttam legfeljebb három felvonásos volt. Talán, ha egy volt, ami négy, de emlékeim szerint az is olyan bűn rossz volt, hogy a második végére üres volt a színház. De nincs az a komédia, ami négy felvonásnál hosszabb ideig élvezhető lenne; illetőleg azt sorozatnak hívják, színház helyett TV-ben nézzük, pattogatott kukoricával és sörrel.

A saját, külön bejáratú tragikomédiánk a mai napon érkezett el a negyedik felvonáshoz; de még nincs vége:(((

A választási eredményekre való várakozással eltöltött éjszaka után kicsit nehezen (ez most erős eufemizmus volt:))) indult a reggel...De siessünk, siessünk, bármikor jöhetnek alkotni. (A parkettázásból a minimálverziót választottuk végül.) Fél kilenckor kitettem Zuramat az ajtón, ismételten elraktam mindent, ami érzékeny a porra; és vártam.

Persze, tulajdonképpen a hiba az én készülékemben van, javíthatatlan optimista vagyok. Fél tizenegykor csöng a telefon, D-le Duta a vonalban. Délután négyre (!!!!!!!) jönnek parkettázni. Mondom magamban, hát ez van, mit tehetek. És mi lesz a festéssel? Hát eljön, megnézi, hogy száraz-e a pénteken lekezelt felület. Kérdem én, de akkor mikor fejezzük be? Mire DD lelkesen közli, "finish yesterday" (=befejezzük tegnap)...Részemről OK:)))

Némileg előrelátó háziasszony akartam lenni és előre megcsinálni a vacsorát, hogy csak melegíteni kelljen, ki tudja, meddig alkotnak a mesterek. 15.30-kor, amikor a borsóleves 89%-os készültségben rotyogott (én pedig éppen rákészültem, hogy tartok egy kis előkóstolót, ha megfőtt a galuska) és éppen ledaráltam a diót az Ízbolygótól kölcsönzött (csak némileg átalakított, pl. tejszín helyett joghurttal készült, viszont oregánó nélküli) brokkolis tésztához, megérkezett DD és a mesterek. Ha nem erkölcsös keresztyén lány lennék, biztos kicsúszott volna egy-két dolog a számon, de így csak magamban füstölögtem a románok és az óra viszonyáról. Lekapcsoltam és biztonságba helyeztem a kajákat, azután bevonultam a hálószobába, hogy ne kelljen beszívnom a parkettacsere porát..

Persze a vacsorakészítés tekintetében is naiv voltam - hogy hat óra után még dolgozni fognak?? Hol is élek én? (Bukarestben, tudom, csak költői kérdés volt:))) Szerencsére a parkettát addigra kicserélték, sőt egy szavam sincs, mert egészen szépen fel is takarítottak maguk után. A tálalószekrényt (miután kimenekítettük belőle a porcelánokat és a kristály-, pezsgős- és koktélos poharakat, ami kisebb csodálkozást váltott ki a mesterekből) néhány régi parkettalécre állítva szintén visszatették a helyére, az most úgy is marad a festés végéig - amire ma természetesen (????) nem került sor. Hanem majd szerdán, délután. És bár alapvetően türelmes vagyok (na jó, ez így nem teljesen igaz:)))), de már nagyon fogytán a türelmem...

Lakásfelújítás román módra 2.

Tegnap valahol ott hagytam abba a harctéri helyzetjelentést, hogy felmentek szigetelni a teraszt a 4. emeletre. Nos, bő két óra múlva sikerült visszatalálniuk, akkor folytatták a falkaparászást meg a lelkes szilikon-nyomkodást; 4-5 flakon biztosan elfogyott:))) Azután elkezdték valami gipsz-gitt-szerű izével lekenni a falat a lekapart helyeken; valami opálos folyadékot is kevertek bele, úgy gondolom/sejtem/remélem, hogy az a penészölő. (Az most szárad 24 órát - ennek örömére ma nem is történik semmi, majd holnap reggel 10-re jönnek festeni.)

Ezt követően megérkezett a parkettás; ami némi megkönnyebbülést okozott, ugyanis az már tényleg világszám lett volna, ha még parkettát is home-made módon cserélnek (nagyon szép, igazi tölgyfa parketta van, sajnáltam volna, ha kárt tesz benne néhány szakbarbár....). Aki közölte a tulajdonossal, hogy az nem úgy megy, hogy kicseréli azt a kis darabot (kb. két méterszer fél méteres szakasz), ahol felpúposodott - fel is kell csiszolni, újra kell lakkozni, hogy egyszínű legyen. És mivel a nappali és az étkező egy légtér és egy folyamatosan lerakott parketta, az egészet... Azt pedig csak halkan teszem hozzá, hogy a mester megkérdezte D-t, hogy a teraszt (most nem a 4. emeletit, hanem az étkezőből nyíló kis kilépőnket, ahova majd egyszer a fűszernövényeimet fogom kiültetni:))) leszigetelték-e már, D-le közölte, hogy persze, nyomtak oda szilikont, mire a mester felhorkant és gúnyosan elmosolyodott. Gondolom elkönyvelte magában, hogy jövőre jöhet megint:)))

Még nem egészen tudjuk, hogy fogják megoldani, meg hova teszik a bútorokat, stb., stb.; de a legvalószínűbb verzió, hogy néhány napra vissza kell költöznünk a július eleji bejegyzésekben már bemutatott vendégszobába. És ugyan a saját korlátozott nyelvi lehetőségeinkkel ezt már tegnap este elkezdtük firtatni D-le Dutánál, hogy mégis hogyan képzelik a dolog kivitelezését (a porról és vegyszerszagról nem is beszélve, meg arról, hogy a lakknak száradnia kell, stb. stb.), nekik csak éjszaka esett le. Úgyhogy reggel feleségestül meglátogatott (nem mintha D-né jobban beszélne angolul, leginkább csak más szavakkal, de románul ismétli Zura mondatait), hogy mit szólnánk hozzá, ha (szigorúan a mi kényelmünk érdekében, mert csak a konyhában, meg a folyosón tudnák tárolni a bútorokat, azaz nem tudnánk mozogni a lakásban - és persze nem azért, mert így olcsóbb:))) csak kicserélnék azt a szakaszt és más lenne a színe....Hát, komoly dilemma: négy nap igen komoly macera és szép padló (aminek a nagy része úgy sem látszik - mivel a tálalószekrény alatt van, ill. a masszív étkezőasztal mögött, takarásban) vagy péntek este túlesni az egész bulin, viszont egy kicsit "különleges" padlószerkezet...

Lakásfelújítás román módra 1.

Lakásunk magán hordozza az új építésű (mármint a KK-európai új építésű) lakások minden kis szépségét:(((( Van itt beázás, penész, felázott parketta, meg minden ami kell - szóltunk is a tulajdonosnak, hogy figyelembe véve azt a szerény összeget, amit lakbér címén havonta átutalunk a számlájára, igazán tehetne valamit.

A konyha és a nappali mennyezetének ázásával már nyáron is volt egy körünk. Akkor a felújítás abból állt, hogy három, kevésbé bizalomgerjesztő úriember (munkavédelmi felszerelésüket egy-egy pár gumipapucs - nem klumpa, papucs!!! - jelentette), az épület adminisztrátora, ill. a tulajdonos eljöttek, kibontották mindkét helyen a mennyezetet, egy ideig bámulták a kevéssé leszigetelt csöveket (amik a felettünk levő lakás teraszáról hivatottak elvezetni a vizet - és valójában nem egészen ide tervezhették őket, ugyanis erőszakkal és kalapáccsal vannak "behajtogatva" a helyükre, ergo több helyen elrepedtek), megállapították, hogy igen, csöpög, aztán elmentek.

A következő két hét azzal telt, hogy a három munkás a negyediken elárasztotta a teraszt, aztán kb. két óránként bejött a lakásba, bámult 10 percig a lyukakba, majd elment. Nem tudom, mit vártak, hogy a nézéstől megszűnik a csöpögés, vagy ilyesmi...A második hét végén aztán fogták, körbetekerték a csöveket valamivel, odanyomtak két flakon szilikont, visszarakták a gipszkarton álmennyezetet, lefestették és elmentek. Na, ezért ültem itthon egész nap a nyár legszebb két hetében.

Az eredményesség kapcsán persze nem voltak illúzióink...

Tél végére aztán már tényleg tarthatatlan lett a helyzet, így került sor az 1. bekezdésben említett (valójában már sokadszor megismételt, csak ezúttal írásbeli) tulajdonos-sürgetésre. Aki a múlt héten itt is járt egy újabb gárda mesterrel (akik, figyelem, nagy szó!!!, már dolgoztak Brüsszelben és Franciaországban is, tehát lehet, hogy láttak már normális építkezést) és mára (13.00-ra) bejelentette a munkálatok megkezdését.

Szépen el is pakoltam minden törékenyet/értékeset/porérzékenyt reggel, hátha megint jóarcú legények jönnek. No, ehhez képest 13.00-kor megérkezett D-le Duta, három nagy nejlonzacskóval (tele szerszámokkal), fél órára rá egy fiatalember, majd újabb fél óra múlva D-le Duta neje. Nos, ők hárman alkotják a felújító brigádot - Brüsszelt megjárt mesterek sehol. Értem én, hogy gazdasági válság van, meg hogy olcsón próbáljuk megúszni a dolgot, de hát azért, szóval - a tulaj pszichológus, a felesége lakberendező, nem tudom, melyik mennyit ért a szigeteléshez, penész leküzdéséhez. Akkor már inkább a papucsos legények...Bár élmény volt nézni, ahogy a tulaj a felpúposodott parkettán imbolygó széken lábujjhegyen állva próbálta leszedni a dögnehéz sötétítőfüggönyt, hogy kezelni tudják a penészesedést - mert létrát ugyebár nem hoztak:))

Nézelődtek, fóliát teregettek a padlóra, egy kis spangli-szerű izével (elnézést a kevésbé szakszerű barkács-kifejezésekért:)) betonig lekaparták a penészes falfestéket (ez nem akkora kihívás, mint az ember elsőre gondolná, ugyanis, mint kiderült, a festéket mindenféle alapozás nélkül rögtön a betonra sikerült applikálni építkezéskor), majd a fiatalember halálmegvető bátorsággal kimászott az ablak párkányára (3. emelet!!) és körbenyomta szilikonnal az egész keretet; aztán felmentek a negyedikre leszigetelni a teraszt (ha-ha-ha:)). Azóta (kb. két órája) semmi változás, majd folyt. köv.:))) Mivel Ádám dolgozik, lelkes harctéri tudósítóként kb. negyed óránként jelentek neki az eseményekről, már fenem a fogam a Pulitzer-díjamra:)))

Welcome to the real world, Neo!

Remélem mindenki emlékszik Morpheus híres mondatára a Mátrixból:))) Na, nagyjából így éreztük ma magunkat Constantában, de ne szaladjunk ennyire előre....

Kisütött a nap, 10 fok van, tiszta tavasz. Ráadásul három napos hétvége. El kellene menni valahová - főleg, hogy szokjuk kicsit az autózást a hétvégi hazaút előtt:)). De hová? Brassó, Nagyszeben, Targoviste, Pitesti és Ramnicu Valcea - egyszóval minden 200 kilométernél közelebb eső értelmes hely - már kilőve. Térkép- , útikönyv- és internet böngészés, a végeredmény: menjünk Constantába. Még meg is állapodtunk, hogy viszünk egy váltás ruhát, hátha ott akarnánk aludni.

Mintegy negyven kilométerre Bukaresttől, az autópályán jutott eszünkbe, hogy hoppá, ruhát mégsem hoztunk; de vissza nem megyünk, ha nagyon kell, inkább két napig hordjuk a cuccot:)) Nyáron, a tengerpartra menet majd' 7 órát küzdöttünk Constantáig a dugóban (de akkor csak átutazóban voltunk); most 2.24 perc alatt megérkeztünk; leparkoltuk Eddy-t négy bank biztonsági kameráinak kereszttüzében (nem "kerestük", de így legalább megnyugtató volt:))) és elindultunk.

Őszintén bevalljuk: nagyon-nagyon nyitottan, befogadóan és előítéletek nélkül érkeztünk Romániába; de azt hiszem, ez a blogból is kiderült ezidáig. De mi még ilyen koszos, mocskos, elhanyagolt és lerobbant tengerparti várost (vagy nem a turizmusból akarnak megélni???) Még nem láttunk - komolyan, még a szétbombázott Szarajevó is szintekkel jobb volt, pedig az nem is tengerparti, sőt nem a turizmusból akar megélni. Az egy dolog, hogy a tengerparton a) panelházak vagy b) elhagyott, bomladozó egykori villák, jelenleg cigányputrik (elnézést, a PC elnevezés a roma kisebbség otthonai) vannak. De azt a mennyiségű szemetet, ami a homokot borítja; a kóbor kutyák hihetetlen létszámát.....
Ugye Constantáról tudni kell, hogy Románia leginkább multi-kulti városa: török, tatár, görög meg minden, ami kell. (Talán még mindenkinek rémlik történelemből/irodalomból, hogy Tomi/Tomis néven római birodalmi város volt - ide száműzték Ovidiust, aki nem egy versében - Pontusi levelek - kritizálta a várost, meg az éghajlatát.) Ennek megfelelően bővelked(hetne)ik műemlék épületekben, ókori romokban, szobrokban, bizánci stílusú épületekben, stb., stb. Van pl. egy óriási római kori mozaik; ami hivatalosan megtekinthető, gyakorlatilag a nyitvatartási időben sem volt ott senki. A történelmi belváros nincs 150 méterre a tengerparttól, tehát olyan luxus nyaralóhelyet lehetne belőle csinálni, hogy csak na - ehhez képest a legjobb állapotú épület, a világhírű kaszinó is évek óta üresen áll.

Nyilván nem fokozta a város iránti rokonszenvünket az éttermi kalandunk sem. Egyszer élünk alapon beültünk az interneten agyonajnározott egyik vendéglőbe (ha valaki egyszer véletlenül arra tévedne, tájékoztatásul: Venetia, közel a tengerparthoz, a kaszinóhoz meg Eminescu szobrához), ami még Bukaresthez viszonyítva is igen komoly árfekvésben dolgozik. Na mindegy. Az előételnek rendelt foccacia még komoly reményekre adott okot - a főételek viszont.... Ádám lasagne-ja (ami állítólag a hely szuper-specialitása) középen fagyottan érkezett!!! Az ember megérti, hogy holtszezonban nem főzik a teljes étlapot, sőt valahol még a félkész ételeket is, na de legalább nyomjanak már bele egy hőmérőt/villát a közepébe!!!! És ugyan visszaküldtük, de volt pofájuk felszámlázni - na, nem mintha a végén kifizettük volna. De egyet sem nyikkant a pincér az átadott összegre, szóval csak bepróbálkozott.

"Sebeinket nyalogatva" úgy döntöttünk, hogy megnézzünk egyet a környező nyaraló/üdülővárosok közül - szóval elmentünk Mamaia-ba, északra. Hál'Istennek, ott gyönyörű volt a tengerpart (bár afelől nincsenek illúzióink, hogy nyáron lépni sem lehet majd, minden négyzetméterre jut egy tízemeletes szálloda) sétáltunk is egy órát és rengeteg kagylót gyűjtöttünk, mert a homok mellett abból volt rengeteg:))