Concluzii primul anului, esetleg concluzii lui primul an...vagy valami hasonló

Az első év első konklúziója, hogy még mindig nem tudunk románul (vagy ahogy a varázsmondat szól: Nu stiu Romaneste, dar invats, avagy nem tudok románul, de tanulok). Ha tudnánk, akkor nem tartott volna jó pár napig kitalálni, hogy hogyan is szól úgy nagyjából az "első év konklúziói" kifejezés - és a siker még így sem garantált:))) De legalább a szavak már megvannak, csak a nyelvtan hiányzik mögülük:)

Szombaton volt pontosan egy éve, hogy miközben Ádám begyömöszölt egy hegynyi cuccot (gyakorlatilag az összes ruhánkat, vasalót, cipőket, táskákat, tisztálkodószereket, törölközőket, néhány könyvet, amiből épp a PhD-felvételire készültem, enni- és innivalót az útra, stb.) Edwardba, én a vésztartalékok vésztartalékaiból összecsaptam egy reggelit, majd 06.00-kor bedobtuk a kulcsokat a szomszédoknak és elindultunk Pátyról az új életünk felé.

Potom 13 óra alatt értünk ki Bukarestbe, szegény bejáratós - majdnem nullkilométeres - Eddyt, no meg persze magunkat is alaposan próbára téve. Drobeta Turnu-Severin és Craiova felé azóta sem jártunk:((( Pár nappal utánunk szerencsésen és épen megérkeztek a dobozaink, biciklijeink, ruhaszárítónk, vasalódeszkánk, stb. is (amiket a fuvarozók néhány nappal az indulás előtt vittek el, fura ürességet hagyva a lakásban), hogy aztán egy hónapot pihenjenek a raktárban...

Azóta beilleszkedtünk, van lakásunk, bankszámlánk, biztosításunk, telefonunk, barátaink (ellenségekről nincs tudomásunk, persze sohasem lehet tudni:)), kedvenc sétálóhelyeink és éttermeink, tudjuk a tuti bevásárlóhelyeket, ismerjük és használjuk a városi tömegközlekedést, megtanultunk puliszkát (mamaliguta) és ciorba taraneasca de vacuta-t/de pui-t főzni, felfedeztük az ország egy (kis) részét; szóval a második konklúzió, hogy jól elvagyunk:))

Jelentős változások voltak, vannak és lesznek az életünkben, már az egész közeljövőben is, ugye:)) - csak legyünk túl ezen a vizsgaidőszakon (Ádámnak még egy hét, nekem még kettő:((() és jöhet a "nagy lakás-átrendező show":))

Meglepő, ha azt mondjuk, hogy nagyon gyorsan eltelt???:))) Még fel sem eszméltünk...:)))

Az egy év letelve persze azt is jelenti, hogy még három (illetve, ha valami furcsa perverziótól vezérelve kérünk a végén még egy év hosszabbítást, akkor négy) év van vissza - mindenki eldöntheti, hogy akkor most ennek örülünk vagy sem:)) ("Örülünk, Vincent??"- a la Pulp fiction:))

Az időjárás ismétli önmagát - minden este jön az eső, dörög-villámlik. Hol többet - hol kevesebbet. És ezt szeretjük: kitárjuk az összes ablakot (van egy pár:)), beengedjük a park illatát, hallgatjuk ahogy az eső áztatta fák susognak a szélben; merthogy szél is van, minden este:)) No meg persze közben nosztalgiázunk, hogyan is izgultunk első/második este, nehogy a nagy viharban rádőljön Eddyre a kultúrintézet udvarán álló ősöreg tölgyfa...

Gyermekkorunk meséi...

A múlt héten felfedeztük, hogy a Duna TV (más magyar csatornánk úgy sincs:)) újra adja a Zorro-t. De nem ám holmi Antonio Banderas-féle verziót, nem:)) Egy régebbi sorozatot (57-59-ben forgatták:))) - méghozzá azt, ami a vasárnap délutáni Walt Disney összeállításban is ment, amelyikben Guy Williams játssza Don Diego de la Vega-t, azaz Zorro-t:))) Emlékeztek??:))

Rögtön el is kezdtünk nosztalgiázni gyermekkorunk meséin és ifjúsági sorozatain, a vasárnap délutáni kötelező Walt Disney-n (amit egyszer képesek voltak félbeszakítani, "csak" hogy bejelentsék Antall József halálhírét - az akkori gyermeki ésszel felfoghatatlan módon:)) - no meg azon, hogy most kevés olyan rajzfilm van, ami elé nyugodt szívvel leültetnénk gyermekeinket - csak ezek a japán mangák, vagy Spongya Bob, hogy a Cartoon Network egyéb rémségeiről ne is beszéljünk:((

Bezzeg az Ausztál expressz, Tüskevár, A jövőből jött lány, stb. Azt már régebben is tudtam, hogy Ádám nem látta (vagy nem emlékszik rá:) a Kunkori és kandúrvarázslót (ááááh, hogy lehet így élni, de majd bepótoljuk - "Éljen, éljen, éljen, jó sokáig éljen, ő soha, ő soha, senkitől se féljen! Éljen, éljen, éljen, éljen Kunkori, kinek a farka, kinek a farka kun-ko-ri":))), de most kiderült, hogy a Titokzatos aranyvárosokat sem....



Húúú, pedig az mekkora rajzfilm. Az arany sas-repülőgép, vagy a napelemes gálya:) Elkezdtük vadászni, de még a legkevésbé legális (=torrent:)) oldalakon sincs meg, nemhogy DVD/CD formájában, megrendelhető verzióban:(( Nincs meg valakinek?:))(Ha valakit érdekel, a Kunkori és a kandúrvarázsló viszont fönn van az MTV arhivumában, sok más egyéb régi sorozattal, rajzfilmmel, bábfilmmel együtt:))))

Persze sok minden "csak" az emlékekben szép és jó, "Az elsüllyedt világok" pl. egészen kiábrándítóan lassú és ellentmondásos így felnőtt fejjel, "csak úgy belenézve egy-két részbe"...Pedig akkor mennyire szerettem - a főcímdalt ma is simán nyomom fejből:))

Tengeri rák-majonnéz és társai..

Miután az egész, élő tengeri rák nálunk nagyon drága, lehet bádogdobozban eltett rákot is venni erre a célra. Egy szelence tartalmát ecetben, olajban, sóval és fehér borssal beáztatjuk és ezalatt egy tál közepére zöld salátát rakunk. A tengeri-rák szeleteket szitán lecsurgatjuk és szépen kúpalakra fölhalmozzuk a salátára. A majonnézt két tojás sárgájából fél liter táblaolajjal (cseppenként beleadva) kis borecettel, sóval és fehér borral készítjük. A majonnézt egyenletesen rákenjük, aztán szépen feldíszítjük aszpikkal, kemény tojással, rákollókkal, madársalátával, a tetejére pedig egy-egy ajókagyűrűt megtöltünk kaviárral. Így igen tetszetős és jóízű étel, mely teához is adható.

Nem kell megijedni, tisztelt Olvasók, nem őrültem meg:)

Csak ma volt egy kis időm és szakácskönyvkészletem legrégibb (1913-as) darabját, a Katóka szakácskönyvét forgattam. Amit a Cilike-sorozat (a lányok tudják:) szerzője, Tutsek Anna írt és ami "tulajdonképpen azoknak a cikkeknek gyüjteményéből való, amelyekben Katóka, a páratlan jó kis gazdaasszony szíves készséggel ismertette meg az ő kis barátnőivel a főzésnek és a gazdasszonykodásnak mindenféle csinját-binját, amelyet az ő mindentudó nagyanyuskájától tanult."

:))))



A nyelvezetéért már önmagában is megéri lapozgatni; még akkor is, ha nem állok neki megsütni az "olcsó süteményt", aminek 8 tojással és fél kiló őrölt mandulával kezdődik a receptje, utána pedig fél kiló liszthez ugyanannyi vajat ad:)


De gasztronómiai/kulináris szempontból is tanulságos a könyv: megmutatja, hogy mit és hogyan ettek eleink a "boldog békeidőkben" és hogy van élet a húsleves-gulyásleves-töltött káposzta trión túl, hogy a RÉGI magyar konyha (és nem a Horváth Jánosné-féle) bővelkedik a könnyű és savanykás ízekben.

(No meg azt, hogy édesszájúak vagyunk, a könyv fele ugyanis édesség - persze Tutsek Annának erre is van magyarázata: "Még egyet. Ne csodálkozzék senki sem azon, hogy ebben a szakácskönyvben túlsúlyban vannak a sütemények, torták, édességek leírása, míg a főzelék, leves, sültfélék gyérebben vannak képviselve. Hiszen azt mindenki tudja, hogy a fiatal leányok, kezdő kis gazdasszonyok sokkal szívesebben készítenek el például egy csokoládétortát, mint teszem föl: sárgarépa-főzeléket. De ha megengedjük nekik, hogy eleinte, mikor kezdenek főzni tanulni, kedvük és hajlandóságuk szerint duskáljanak az édes sütemények és torták között, sokkal hamarabb megkedvelik a főzés mesterségét, mintha mindjárt a szerintük oly unalmas és fölösleges főzelék- meg sültféléket kell elkészíteniök. Később majd megjön ehhez is a kedvök. Az első kísérletük hadd legyen inkább egy-egy torta vagy sütemény, amelyet büszkén tesznek a vendégek elé, önérzetesen jelentvén ki: ezt én egyedül készítettem.:))) Végül is, ha jobban belegondolok, én is előbb tudtam sütni, mint főzni:))


Szintén érdemes elgondolkodni azon, hogy a receptek 20-25%-a a maradékok hasznosításáról szól, de még a kovászos uborka levéhez is van felhasználási javaslat (könnyű kaporleves...)..

Ami az elkészítési módokat illeti, OK, bevallom, nem szívesen kavargatnám háromnegyed óráig a piskótát és a botmixert sem cserélem le a szitán áttörésért, a tapadásmentes tepsit sem a "fehér viasszal kikent hosszúkás pléh"-ért. Sőt, rétestésztát sem hiszem, hogy valaha nyújtani fogok, hiába "igazi magyar sütemény, sehol a világon nem tudják készíteni, csak a magyar gazdasszonyok!". De például szívesen kipróbálnám az "erdélyi fatányéros" sütését - "a takaréktüzhelyből szedjünk ki a tüzhely lapjára jó nagy rakás parazsat - megjegyzem, csakis faszenet lehet erre a célra használni, kőszén nem jó" - ez természetesen evidens, nem?:)).

Persze néhány esetben komoly kihívás egyáltalán értelmezni/beszerezni a hozzávalókat: hol találok krumpli-lisztet, reszelhető édes túrót, írósvajat, csipkebogyó-mártást, fenyőborsot, csokoládé- és citromjeget, hogy néhányat említsek? Arra magamtól is rájöttem, hogy a pármai sajt parmezán, meg hogy a táblaolaj vélhetően egyszerű napraforgóolaj. Az internet csodáinak hála, már azt is tudom, hogy a köszméte valójában egres, vagy hogy a citronád az kandírozott citromhéj, de tudja pl. valaki, mi az a sertéskarmonádli???:)

Miért szeretjük a katasztrófafilmeket?

Helyesebben, miért szeretem őket?:))

Nos - bár a Twister már jó alapokat teremtett:)) - igazi kapcsolatunk valamikor az egyetem alatt kezdődött, a vizsgaidőszakokban. Így utólag visszagondolva "kicsit" többet paráztam a dolgon, mint amennyit egészséges lett volna - de most már mindegy. Lényeg a lényeg, a vizsga előtti éjszakát minden okos tanács - ne tanulj az utolsó percig, úgysem használ:)) - ellenére általában a könyveim fölött töltöttem. A stratégia az esetek 99%-ában bevált, így alapvetően sikeresnek minősítem.

Az egyetlen hátránya az volt, hogy a vizsga délutánjára, mire hazazötyögtem a vonaton, "agyhalott" voltam; annyira, hogy már aludni sem tudtam. Ilyenkor jöttek jól az Armageddon:



és a Függetlenség napja típusú filmek:



Egyikről sem állítanám, hogy túl sokat kell gondolkodni az értelmén, vagy jelentősebb figyelem kell az összefüggései megértéséhez:))) Viszont robban-zuhan-összeomlik, azaz kellően kikapcsolja a "túlpörgött" agysejteket:))) Szóval "csak" ezért szeretem a katasztrófafilmeket:))) Szigorúan nosztalgia alapon:)) A lényeg, hogy látványos és monumentális legyen - semmi gyilkos hangyák/pókok támadása:)))

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a fenntartható fejlődés vizsgámra készülve az egyik kötelezőolvasmány cikk többször hivatkozott Roland Emmerich monumentális katasztrófafilmjére, a Holnaputánra. (Meg kellene nézni megint, az emlékek felelevenítése érdekében:)) Ugyan kicsit későn készült ahhoz, hogy a vizsga-felejtető filmek közé kerüljön, de agymosásra azért még jó:)))

(Na nem mintha sok köze lenne a klímaváltozás valódi folyamataihoz - pl. elég kicsi az esélye, hogy a Golf-áramlat egyetlen nap alatt leállna - de "állítólag" a tendenciákat egészen jól bemutatja. Bár ezzel szemben is vannak ellenvetések:))



Sőt, mi több. Emlékeztek a jelenetre, amikor a madarak elhagyják NYC-t???

Szerda reggel pontosan ilyen jelenetre ébredtünk. Sajnos kicsit későn kapcsoltunk, így videót nem tudtunk csinálni róla - de azért elég ijesztő volt az a rengeteg madár. (Pedig A madarak c. örökbecsű nem is jutott eszembe:)))

Szintén a fenntartható fejlődés vizsga kapcsán került látókörömbe (egy másik cikk hivatkozott rá, mint Gaia bosszújára:)) a következő Roland Emmerich "gyöngyszem", a 2012.

Gaia a görög mitológiában a "föld" istennője, a Khaoszból, a tátongó ürességből született a világ kezdetén, majd apa nélkül szülte az eget, a hegyeket és a tengereket. Azután az éggel (Uranosz) közösen nemzette a hat titánt (köztük Kronoszt, az időt - aki majd később felfalja saját gyermekeit, Zeuszt és testvéreit) és a hat titaniszt (nőnemű titánok), a három küklopszot és a három százkarú szörnyeteget. James Lovelock tudós/kutató "Gaia" sorozata óta a természet/környezetvédők is felkarolták a Gaia-elméletet (=élő Föld, élő és élettelen anyagok szorosan összefüggő rendszere, amely homeosztatikus, azaz önfenntartó:)), meg Gaia "bosszúját". Ami pedig nem más, mint "megelégelve" az ember pazarló/környezetszennyező/Föld-ellenes magatartását, Gaia visszavág és elpusztítja az emberiséget. De néhányan biztosan emlékeztek a Final Fantasy-The spirits within (A Harc szelleme lett a magyar cím, asszem) animációs filmre, ami szintén felemlegette a Gaia-elméletet:)))



A maják naptára 2012. december 21-én ér véget, állítólag ez lesz a világvége. Nos, a fenntartható fejlődés szószólói ugyan kétkednek benne, hogy ilyen hirtelen és drasztikusan érne véget a világ - főleg, ha teszünk ellene - de mindenesetre a katasztrófa szociális/gazdasági hatásait illetően azért vázolnak fel ilyen szcenáriókat is.

Á. hősiesen vállalkozott arra, hogy a vizsga után megnézi velem, agymosás címén:) Szigorúan nosztalgia alapon - de a Fehér Házra ráboruló USS Kennedy látványáért már önmagában megéri:)))

Bonfire night

Remember, remember the fifth of November,

The gunpowder treason and plot,

I know of no reason

Why the gunpowder treason

Should ever be forgot.

(Emlékezz, emlékezz november 5-ére/A puskapor(os) árulásra és összeesküvésre/Nem tudok semmilyen okot/Ami miatt a puskaporos árulást/valaha el kellene felejteni - nagy vonalakban; de az eredeti jobb, mert jó a ritmusa és rímel:)))

Tegnap este bonfire night partiba mentünk. A Brit Nemzetközösség országaiban hagyomány; itt is a britek és különböző általuk finanszírozott alapítványok szervezték; a vak és látáskárosult gyerekek javára. És hogy miről szól az esemény?

Szemeket becsukni, üléstámlákat és étkezőasztalkát egyenesbe állítani, biztonsági öveket bekapcsolni - időutazunk...

Az időpont 1605, a helyszín Anglia, közelebbről London. Az uralkodó neve I. Jakab, aki anglikán - és bár sokan azt remélték, hogy kevésbé fogja üldözni a katolikusokat (lévén, hogy a mamája katolikus volt) mint elődje, Erzsébet királyné, csalódniuk kellett. Ezért néhányan úgy döntöttek, hogy elteszik szegényt láb alól.

Kibérelték a Lordok Háza alatti pincét és összesen 800 kg, azaz 36 hordó puskaport hordtak le, hogy felrobbantsák vele az egész épületet - az, hogy a király mellett jó pár katolikus arisztokrata is a romok alatt maradt volna; nos, az "csak" járulékos veszteség. (Egyes vélemények szerint persze ennyi puskapor arra sem lett volna elég, hogy megremegtesse a falakat, de ilyen elméleti kérdésekkel nem foglalkozunk:)))


Végül azonban néhányan kitáncoltak a terv mögül (leginkább a parlamentben tartózkodó katolikusok miatt való aggodalmukban), elárulták elvtársaikat; így a királyi testőrség november 5-én hajnalban (szinte az utolsó pillanatban) megtalálta a pincében Guy Fawkes-t; aki vállalkozott a merénylet végrehajtására.

(Őt természetesen letartóztatták, az akkori idők szokásainak megfelelően alaposan megkínozták, majd kivégezték - az eredeti terv szerint felakasztották, vízbe fojtották, majd felnégyelték volna, de önként sétált fel az akasztófához, ééés ... leugrott a mélybe, nyakát törte, így megúszta a többit.) Londonban gyorsan elterjedt a híre, hogy a király megmenekült (azt még senki sem tudta, hogy pontosan mitől - csak örültek:)), ezért az emberek örömükben máglyákat gyújtottak városszerte és ünnepeltek, táncoltak.

Időutazás vége.

Innen ered a november 5-i máglyarakás szokása. Ilyenkor egyébként Guy Fawkes bábukat is égetnek, a gyerekek elmondják azt a versikét, aminek az első pár sorával nyitottam ezt a bejegyzést. (Néhol pápa-bábukat is égetnek - no, nem mintha haragudnának az aktuális pápára, csak úgy megszokásból; máshol viszont egy-két helyi politikus is máglyára kerül; persze csak jelképesen - viszont ebben az esetben az utálat már nem kizárható:))) (Egyes elméletek szerint egyébként a "guy" mint férfi szó használata is ekkor terjedt el az angol nyelvben...)

És bár a 17. század eleje nem tekinthető Anglia legstabilabb korszakának, a merénylet terve akkora hatást gyakorolt a gondolkodásra, hogy innen ered az a hagyomány is, hogy az angol uralkodó évente csak egyszer, a trónbeszéd elmondásának alkalmával (= a parlamenti ülésszak megnyitása) lép be a parlament épületébe. Amit előtte természetesen pincétől padlásig átkutatnak - és nem csak a rendőrök, meg terrorelhárítók, hanem jelképesen a teljes ünnepi díszbe öltözött (paróka, talár, ami kell:))) parlamenti tisztviselők ("Yeomen of the Guard") is.

Itt most parókás ürgék nem voltak; menő nagy máglya, forralt bor, hotdog, mititei (kis grillezett, fűszeres darálthús rudacskák), sült csirkecomb és torta viszont minden mennyiségben; és természetesen a magyar kolónia jelentős része:)) És bár szabadtéri buli volt, az égiek nagyon kedvesen egészen meleget (10 fok:)) és alig-alig szitáló párát adtak - szóval nagyon kellemes volt az este. Volt jó nagy tűzijáték is, amit egészen közelről csodálhattunk meg:)

Az, hogy a Crowne Plaza Hotelt nem volt olyan egyszerű megtalálni (konkrétan nem ott van, ahova a honlapja jelöli:))) , nos az csak nagyon-nagyon kicsit befolyásolta a hangulatunkat - főleg, mivel a többiek is hasonló kalandokról számoltak be, így pedig "csak" jót derültünk egymáson:)))