Mivel odakint szakad az estére menetrendszerűen megérkező eső (és ennek folyományaként Ádám a szobában teszteli fel-alá az új görkorcsolyáját:))) és mást úgysem tudunk csinálni, lassan elérkezett az idő az egyhónapos számvetésre. Úgyis annyian kérdeztétek már, hogy milyen Bukarest...
Röviden és tömören: eddig jó, reméljük így is marad.
Hogy mit volt nehéz megszokni?
- leginkább az autós közlekedést (most, hogy Edward megkapta az új rendszámot pénteken, már a városban is autózunk időnként); a sávok meglehetősen ötletszerű alakulásától, a pirosból egyből zöldre váltó lámpákon át a körforgalom közepére helyezett lámpákig minden idetartozik. Utóbbi nem vicc: a nagyobb körforgalmak, pl. Piata Universitatii, Piata Charles de Gaulle, mindegyike 4-5 két-három sávos utat fog össze; ezt vélhetően csak úgy tudták megoldani, hogy három, vagy több közlekedési lámpán kell áthaladni, mire átjutsz. Ideérkezésünk estéjén szabályszerűen ráüvöltöttem Ádámra, aki - megszokásból meg fáradtságból - csak a forgalmat nézte, hogy "piros a lámpa..." és csak néztünk tágra nyílt szemekkel, hogy ez most mi...
Egy apróbetűs megjegyzés: a használati tárgyainknak nem szoktunk nevet adni. Ez alól kivételt a biciklijeink (Merida Juliette V10, köznapi használatra Julie és Kelly's nem tudom hányas, alias Kelly) és a mindenkori autónk jelenti. (Sokan tudják, akik nem, azoknak elmondjuk, hogy első közös autónk, a márciusban hősi halált halt Focus a Drágaszág becenévre hallgatott, mivel bejáratós időszakát követően a gázpedál úgy suttogta Ádámnak, hogy "taposs bele", mint az Egy Gyűrű Gollamnak az aktuális tennivalókat.) Új szerzeményünk, a Subaru az Edward nevet egy másik könyvnek, ezúttal Stephenie Meyer Twilight sorozatának köszönheti, mivel roppant szép és macsó kocsi, de ugyanakkor igazi kis vérszívó dög (már ami a fogyasztását és a Casco-ja költségeit illeti:)))) (Ha valaki nem olvasta volna, Edward a történet szívdöglesztő férfihőse, akinek egyetlen - de nem elhanyagolható - fogyatékossága, hogy vámpírból van az istenadta...:)))
- a házak monoton szürkeségét és általában a városépítés igénytelenségét. A legtöbb ház szürke, ezt lehet ragozni, de fölösleges. Még az újépítésűek is. (A nem újépítésűek többségére pedig ráférne egy alapos tatarozás, tízből egy egyébként is üres/romos a környéken.) Nyilván eleve reménytelen küzdelem felvenni a harcot a szmoggal, de azért némi változatosságot lehetne vinni a dologba. Ja, és jó lenne, ha nem egyszerűen kihúznának egy új vezetéket (zárójelben teszem hozzá, amit egy kicsit magasabbra is húzhatnának, nem vagyok egy zsiráf-típus, de néha én is alig férek el alattuk), hanem egy második mozdulattal leszednék a régit és nem egyszerre negyven madzag lógna az oszlopokon. (Erről majd csatolok képet, ha egyszer a másik notebookba lesz bedugva a mobilinternet.)
- a meleget. Bár az lehet, hogy most otthon is kibírhatatlan, főleg napközben. Olyankor 35 fok körül van a hőmérséklet és általában jó párás is. Estére ennek következtében mindig megérkezik a vihar, amit 5 perccel előre jelez a DigiTV, aminek menetrendszerűen elmegy az adása, amikor kitör. Eddig az egyetlen kivételt csütörtök jelentette, akkor a délelőtt 11-kor a semmiből megérkezett özönvíz miatt bennragadtam Ádámnál...
Hogy mi lehetne tökéletesebb?
- Hát lehetne végre lakásunk. Talán majd a héten, de nem élem bele magamat, mert már volt egy-két csalódás. Minden másban rekordot döntöttünk: nem egészen két hét alatt volt új személyink, bankszámlánk, mobiltelefonunk, egy hónap alatt meglett az új rendszám Eddy-re (CD 168 176, ha valaki kíváncsi rá:)))) - ez szintén rekord, az átlag két és fél - három hónap.
- megtanulhatnák, hogy plázát metróvonalra éri meg építeni. Tudom, "tüncimókus nyafog", de azért mindenki beláthatja, hogy mindkettőnk számára sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, ha nem kell mindenhova magammal rángatni hites uramat. Az (egyik korábbi bejegyzésben már felemlegetett) Unirea Shopping Center az egyetlen, ami autó nélkül is megközelíthető. (Ma délután a Militarii Shopping Centert fedeztük fel, onnan Ádám görkorija, de hát majdnem az autópálya mellett van, a város határában, zéró forgalom mellett is fél óra.) Itt van egy csomó üres épület a belvárosban, mindegyik pusztul és dől össze, (figyelembe véve az itteni ingatlanárakat, a jó ég tudja mennyit érnek) és inkább a senki földjén építkeznek...
- a román nyelvtudásunk, de hát ez nem a város hibája:)))
Vannak pozitív csalódások?
Hát persze:)))
- a kutyák. A Bukarestet rettegésben tartó kóbor kutyákról sokat írtak sokan. Hál' Istennek - legalábbis itt a belvárosban - egyáltalán nem olyan vészes a helyzet. Nem, nem állítom, hogy nincsenek, mert minden utcában akad egy-kettő, de - legalábbis egyelőre - békésen heverésznek, még meg sem ugattak soha (na jó, egyszer, de akkor egyéb okokból a nem-kóbor kutyák is). Nem tudom (és igazából nem is érdekel), hogy hogyan tűntették el őket, de a változás jó:))) (Majd még a télre kíváncsiak leszünk, de ez egy külön történet...)
- az emberek. Mindenki nagyra értékeli kétségbeesett és szánalmas kísérleteimet a román nyelven történő kommunikációra, pl. péntek reggel is a boltos, aki megtanított helyesen kiejteni a kenyér (paine, a tetején lefele néző sátor, ejtése ü) szót, bár egyébként angolul beszéltünk..Ezeddig nem tapasztaltam semmi jelét a román-magyar utálatnak..
- (félig-meddig viccből) a tejtermékek. Otthon mindenki azt mondta (mármint, mindenki, aki járt már itt), hogy a tejtermékeknek van valami savanykás-kesernyés utóíze. Lehet, hogy nem a megfelelő (más szempontból éppen a tökéletes) árukat próbáltuk eddig, de semmi panasz. Sőt, a füstölt sajtjaik például százszor jobbak, mint a füstöltnek csúfolt, aromában érlelt Karaván. Az igazi régi Parenyica jut eszembe, amit már nem is tudom, milyen régen felváltott otthon az a nyúlós, gumiszerű izé...(A kenyér, nos, a kenyér viszont pontosan olyan, amilyennek mondták, az első nap finom, a másodikra apró morzsákra széthulló pékipari remekmű. De mindegyik: fehér, rozs, graham, krumplis, bagett, kifli - tökmindegy; többfélét kipróbáltunk, egyforma eredménnyel. Már alig várjuk, hogy előkerüljön a kenyérsütőgép a dobozából...)
Hirtelen ennyi. Ha eszünkbe jut még valami, majd megosztjuk azt is:))
Röviden és tömören: eddig jó, reméljük így is marad.
Hogy mit volt nehéz megszokni?
- leginkább az autós közlekedést (most, hogy Edward megkapta az új rendszámot pénteken, már a városban is autózunk időnként); a sávok meglehetősen ötletszerű alakulásától, a pirosból egyből zöldre váltó lámpákon át a körforgalom közepére helyezett lámpákig minden idetartozik. Utóbbi nem vicc: a nagyobb körforgalmak, pl. Piata Universitatii, Piata Charles de Gaulle, mindegyike 4-5 két-három sávos utat fog össze; ezt vélhetően csak úgy tudták megoldani, hogy három, vagy több közlekedési lámpán kell áthaladni, mire átjutsz. Ideérkezésünk estéjén szabályszerűen ráüvöltöttem Ádámra, aki - megszokásból meg fáradtságból - csak a forgalmat nézte, hogy "piros a lámpa..." és csak néztünk tágra nyílt szemekkel, hogy ez most mi...
Egy apróbetűs megjegyzés: a használati tárgyainknak nem szoktunk nevet adni. Ez alól kivételt a biciklijeink (Merida Juliette V10, köznapi használatra Julie és Kelly's nem tudom hányas, alias Kelly) és a mindenkori autónk jelenti. (Sokan tudják, akik nem, azoknak elmondjuk, hogy első közös autónk, a márciusban hősi halált halt Focus a Drágaszág becenévre hallgatott, mivel bejáratós időszakát követően a gázpedál úgy suttogta Ádámnak, hogy "taposs bele", mint az Egy Gyűrű Gollamnak az aktuális tennivalókat.) Új szerzeményünk, a Subaru az Edward nevet egy másik könyvnek, ezúttal Stephenie Meyer Twilight sorozatának köszönheti, mivel roppant szép és macsó kocsi, de ugyanakkor igazi kis vérszívó dög (már ami a fogyasztását és a Casco-ja költségeit illeti:)))) (Ha valaki nem olvasta volna, Edward a történet szívdöglesztő férfihőse, akinek egyetlen - de nem elhanyagolható - fogyatékossága, hogy vámpírból van az istenadta...:)))
- a házak monoton szürkeségét és általában a városépítés igénytelenségét. A legtöbb ház szürke, ezt lehet ragozni, de fölösleges. Még az újépítésűek is. (A nem újépítésűek többségére pedig ráférne egy alapos tatarozás, tízből egy egyébként is üres/romos a környéken.) Nyilván eleve reménytelen küzdelem felvenni a harcot a szmoggal, de azért némi változatosságot lehetne vinni a dologba. Ja, és jó lenne, ha nem egyszerűen kihúznának egy új vezetéket (zárójelben teszem hozzá, amit egy kicsit magasabbra is húzhatnának, nem vagyok egy zsiráf-típus, de néha én is alig férek el alattuk), hanem egy második mozdulattal leszednék a régit és nem egyszerre negyven madzag lógna az oszlopokon. (Erről majd csatolok képet, ha egyszer a másik notebookba lesz bedugva a mobilinternet.)
- a meleget. Bár az lehet, hogy most otthon is kibírhatatlan, főleg napközben. Olyankor 35 fok körül van a hőmérséklet és általában jó párás is. Estére ennek következtében mindig megérkezik a vihar, amit 5 perccel előre jelez a DigiTV, aminek menetrendszerűen elmegy az adása, amikor kitör. Eddig az egyetlen kivételt csütörtök jelentette, akkor a délelőtt 11-kor a semmiből megérkezett özönvíz miatt bennragadtam Ádámnál...
Hogy mi lehetne tökéletesebb?
- Hát lehetne végre lakásunk. Talán majd a héten, de nem élem bele magamat, mert már volt egy-két csalódás. Minden másban rekordot döntöttünk: nem egészen két hét alatt volt új személyink, bankszámlánk, mobiltelefonunk, egy hónap alatt meglett az új rendszám Eddy-re (CD 168 176, ha valaki kíváncsi rá:)))) - ez szintén rekord, az átlag két és fél - három hónap.
- megtanulhatnák, hogy plázát metróvonalra éri meg építeni. Tudom, "tüncimókus nyafog", de azért mindenki beláthatja, hogy mindkettőnk számára sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, ha nem kell mindenhova magammal rángatni hites uramat. Az (egyik korábbi bejegyzésben már felemlegetett) Unirea Shopping Center az egyetlen, ami autó nélkül is megközelíthető. (Ma délután a Militarii Shopping Centert fedeztük fel, onnan Ádám görkorija, de hát majdnem az autópálya mellett van, a város határában, zéró forgalom mellett is fél óra.) Itt van egy csomó üres épület a belvárosban, mindegyik pusztul és dől össze, (figyelembe véve az itteni ingatlanárakat, a jó ég tudja mennyit érnek) és inkább a senki földjén építkeznek...
- a román nyelvtudásunk, de hát ez nem a város hibája:)))
Vannak pozitív csalódások?
Hát persze:)))
- a kutyák. A Bukarestet rettegésben tartó kóbor kutyákról sokat írtak sokan. Hál' Istennek - legalábbis itt a belvárosban - egyáltalán nem olyan vészes a helyzet. Nem, nem állítom, hogy nincsenek, mert minden utcában akad egy-kettő, de - legalábbis egyelőre - békésen heverésznek, még meg sem ugattak soha (na jó, egyszer, de akkor egyéb okokból a nem-kóbor kutyák is). Nem tudom (és igazából nem is érdekel), hogy hogyan tűntették el őket, de a változás jó:))) (Majd még a télre kíváncsiak leszünk, de ez egy külön történet...)
- az emberek. Mindenki nagyra értékeli kétségbeesett és szánalmas kísérleteimet a román nyelven történő kommunikációra, pl. péntek reggel is a boltos, aki megtanított helyesen kiejteni a kenyér (paine, a tetején lefele néző sátor, ejtése ü) szót, bár egyébként angolul beszéltünk..Ezeddig nem tapasztaltam semmi jelét a román-magyar utálatnak..
- (félig-meddig viccből) a tejtermékek. Otthon mindenki azt mondta (mármint, mindenki, aki járt már itt), hogy a tejtermékeknek van valami savanykás-kesernyés utóíze. Lehet, hogy nem a megfelelő (más szempontból éppen a tökéletes) árukat próbáltuk eddig, de semmi panasz. Sőt, a füstölt sajtjaik például százszor jobbak, mint a füstöltnek csúfolt, aromában érlelt Karaván. Az igazi régi Parenyica jut eszembe, amit már nem is tudom, milyen régen felváltott otthon az a nyúlós, gumiszerű izé...(A kenyér, nos, a kenyér viszont pontosan olyan, amilyennek mondták, az első nap finom, a másodikra apró morzsákra széthulló pékipari remekmű. De mindegyik: fehér, rozs, graham, krumplis, bagett, kifli - tökmindegy; többfélét kipróbáltunk, egyforma eredménnyel. Már alig várjuk, hogy előkerüljön a kenyérsütőgép a dobozából...)
Hirtelen ennyi. Ha eszünkbe jut még valami, majd megosztjuk azt is:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése