Patrick legénybúcsúját Hugi lánybúcsúja követte vasárnap. Izgultam, rettegtem, bűntudatom volt, meg minden - na nem a lánybúcsútól, semmi Xtrát nem csináltunk, sőt volt egy nagyon buli festős-alkotós része is a programnak, amikor hetünk ötleteiből alkottunk két pop-art stílusú képet az ifjú párnak, egy lelkes festőlányzó vezetésével (majd teszek fel képet az alkotásokról, ha a tulajdonos hozzájárul:)) -
- hanem attól, hogy amióta elhoztuk a kórházból, még soha nem hagytam egyedül ilyen hosszú időre Botondot. O.K., nem volt egyedül, mert vele volt Ádám és Patrick is, aki kezdő nagybácsiként nagyon lelkiismeretesen követte az előzetesen átadott használati utasítást és 15-20 percenként mutatott valami új, izgalmas dolgot Bübbének, nehogy unatkozzon, ennek eredményeképpen Kata szép inox sütőjét ragacsos mini ujjlenyomatok lepték el, merthogy a tekerhető-csipogó gombok lettek a napi/heti kedvencek. De akkor is...
És az vesse rám az első követ, aki nem így érezne...
Festegetés után elmentünk egy laza füvön ücsörgős popkoncerte (Hollandia legnagyobb szabadtéri popfesztiválja volt éppen aznap), utána meg vacsizni egy hangulatos étterem/kávézóba. A nap folyamán természetesen voltak klasszikus lánybúcsús feladatok, pl. a vőlegényről összeállított kérdéssor megválaszolása, stb. - de tényleg semmi gonosz:)) Az étterem felé menet érkezett egy fénykép a srácoktól Botondról, aki éppen fürödni készült - ott, az utcán elpotyogtattam pár krokodilkönnyet:)) a kismamák (kettő is volt) együttérzően vigasztalgattak, a többiek csak rötyögtek, de jön még a kutyára úthenger:))
Szóval a vasárnap mozgalmasan telt, mire hazaértünk Botond már békésen szuszókált, és a fiúk is kómáztak.
Hétfőn, kedden csak a környéken kóboroltunk (a Paleis het Loo azért megvolt:), de az egészen közel van Hugiékhoz), babakaját vettünk (0,79 euróért lehet 220 g kiszerelésű, bio bébiételeket venni, amiért itt 2 eurót is van pofájuk elkérni és nem vagyok skót, meg semmi, de azért mégis, szóval...), kiraboltunk néhány sajtboltot, stb.
Szerda-csütörtök pedig a belvárosban randalíroztunk.
Szerdán Botondnak két takaró alól is sikerült lerúgnia a zokniját, úgyhogy a fél városon végig kellett mennünk megint, mire megtaláltuk a Binnenhof előtt, a villamossínen. Az őrség biztos csodálkozva nézte, hogy mit hajolgatunk már minden elszórt falatnyi fehér valamiért..
A két napban volt bőven shoppingolás és nassolás is, továbbá útbaejtettük a Vapianot, ami az egyik kedvenc helyem Hágában. Korábban ilyen szempontból nem figyeltem, de abszolút gyerekbarát hely, nemcsak etetőszék és pelenkázóhelyiség volt, de az utóbbiban minden szükséges eszköz (nedves törlőkendő, hintőpor, popsikrém, kézfertőtlenítő, kéztörlő) is ki volt készítve, ha esetleg nem hoztál magaddal...
Péntek reggel némi mozaikozás (7 felnőtt és egy csecsemő minden cókmókját, plusz a babakocsit bepakolva két közepes/kicsi csomagtartóba) után irány Drenthe tartomány és Emmen. Mivel a szállást csak 13.00 után foglalhattuk el (és még így is kaptunk baba idő-kedvezményt), elugrottunk Patrick szüleihez egy kávéra. Utána vissza, cuccok elrendezése a menő vízparti kecónkban, majd közös családi vacsora az étteremben. A környéken tevékenykedő kalózkapitánytól (a gyerekeket szórakoztatta vacsora közben) Botond kapott egy hajtogatott kék lufi-kutyát, de valószínűleg nem tetszett neki a műanyag csikorgása, így csak sírás lett a lelkes kalóz jutalma (sajnos a blöki Hollandiában kellett maradjon, pedig lehet, hogy később megszerette volna).
Szombaton esküvő, buli:) Ezt különösebben nem is kell kommentálni:))
Vasárnap reggel pedig már indultunk is vissza Amszterdamba. 12.35-kor szállt fel a gép, a boarding passra 11:40-et írtak beszállási időre, amin először csodálkoztunk, aztán a csomagjaink feladása után gyorsan rájöttünk az okára. Schipholon (ami határozottan nem akkora mint a Henri Coanda Bucurestiben, és van kismillió bolt, meg Starbucks, bzw. minden étteremben megmelegítik a babakaját) közvetlenül a kapuk előtt van a biztonsági ellenőrzés. Az értelme nyilván az, hogy így nem/sem tudnak a gaz terroristák lefizetni/megzsarolni valakit a reptéri árusok közül, némi robbanószer feljuttatása céljából, meg persze jobban eloszlik a tömeg (vö. Ferihegyen a két ellenőrzőpontot az egész reptérre) - viszont cserébe minden kapuhoz ki kell építeni a komplett felszerelést, plusz a 6-10 embert.
Hazafelé semmi izgalmas nem történt a repülőúton (leszámítva, hogy három külföldön dolgozó román nő ült körülöttünk és mindegyik kisbabát hagyott otthon a nagyszülőknél, amikor kimentek Hollandiába pénzt keresni, úgyhogy mindegyik a Picike Ochii Albastrival kokettált:)))..
Szerencsére itthon is mindent úgy találtunk, ahogy itthagytuk, a virágaink is túlélték a kiképzést, hála az automata öntözőrendszernek...
Arról, hogy miért is jó az Elbától nyugatra élni, majd külön bejegyzésben értekeznék inkább:))
- hanem attól, hogy amióta elhoztuk a kórházból, még soha nem hagytam egyedül ilyen hosszú időre Botondot. O.K., nem volt egyedül, mert vele volt Ádám és Patrick is, aki kezdő nagybácsiként nagyon lelkiismeretesen követte az előzetesen átadott használati utasítást és 15-20 percenként mutatott valami új, izgalmas dolgot Bübbének, nehogy unatkozzon, ennek eredményeképpen Kata szép inox sütőjét ragacsos mini ujjlenyomatok lepték el, merthogy a tekerhető-csipogó gombok lettek a napi/heti kedvencek. De akkor is...
És az vesse rám az első követ, aki nem így érezne...
Festegetés után elmentünk egy laza füvön ücsörgős popkoncerte (Hollandia legnagyobb szabadtéri popfesztiválja volt éppen aznap), utána meg vacsizni egy hangulatos étterem/kávézóba. A nap folyamán természetesen voltak klasszikus lánybúcsús feladatok, pl. a vőlegényről összeállított kérdéssor megválaszolása, stb. - de tényleg semmi gonosz:)) Az étterem felé menet érkezett egy fénykép a srácoktól Botondról, aki éppen fürödni készült - ott, az utcán elpotyogtattam pár krokodilkönnyet:)) a kismamák (kettő is volt) együttérzően vigasztalgattak, a többiek csak rötyögtek, de jön még a kutyára úthenger:))
Szóval a vasárnap mozgalmasan telt, mire hazaértünk Botond már békésen szuszókált, és a fiúk is kómáztak.
Hétfőn, kedden csak a környéken kóboroltunk (a Paleis het Loo azért megvolt:), de az egészen közel van Hugiékhoz), babakaját vettünk (0,79 euróért lehet 220 g kiszerelésű, bio bébiételeket venni, amiért itt 2 eurót is van pofájuk elkérni és nem vagyok skót, meg semmi, de azért mégis, szóval...), kiraboltunk néhány sajtboltot, stb.
Szerda-csütörtök pedig a belvárosban randalíroztunk.
Szerdán Botondnak két takaró alól is sikerült lerúgnia a zokniját, úgyhogy a fél városon végig kellett mennünk megint, mire megtaláltuk a Binnenhof előtt, a villamossínen. Az őrség biztos csodálkozva nézte, hogy mit hajolgatunk már minden elszórt falatnyi fehér valamiért..
A két napban volt bőven shoppingolás és nassolás is, továbbá útbaejtettük a Vapianot, ami az egyik kedvenc helyem Hágában. Korábban ilyen szempontból nem figyeltem, de abszolút gyerekbarát hely, nemcsak etetőszék és pelenkázóhelyiség volt, de az utóbbiban minden szükséges eszköz (nedves törlőkendő, hintőpor, popsikrém, kézfertőtlenítő, kéztörlő) is ki volt készítve, ha esetleg nem hoztál magaddal...
Péntek reggel némi mozaikozás (7 felnőtt és egy csecsemő minden cókmókját, plusz a babakocsit bepakolva két közepes/kicsi csomagtartóba) után irány Drenthe tartomány és Emmen. Mivel a szállást csak 13.00 után foglalhattuk el (és még így is kaptunk baba idő-kedvezményt), elugrottunk Patrick szüleihez egy kávéra. Utána vissza, cuccok elrendezése a menő vízparti kecónkban, majd közös családi vacsora az étteremben. A környéken tevékenykedő kalózkapitánytól (a gyerekeket szórakoztatta vacsora közben) Botond kapott egy hajtogatott kék lufi-kutyát, de valószínűleg nem tetszett neki a műanyag csikorgása, így csak sírás lett a lelkes kalóz jutalma (sajnos a blöki Hollandiában kellett maradjon, pedig lehet, hogy később megszerette volna).
Szombaton esküvő, buli:) Ezt különösebben nem is kell kommentálni:))
Vasárnap reggel pedig már indultunk is vissza Amszterdamba. 12.35-kor szállt fel a gép, a boarding passra 11:40-et írtak beszállási időre, amin először csodálkoztunk, aztán a csomagjaink feladása után gyorsan rájöttünk az okára. Schipholon (ami határozottan nem akkora mint a Henri Coanda Bucurestiben, és van kismillió bolt, meg Starbucks, bzw. minden étteremben megmelegítik a babakaját) közvetlenül a kapuk előtt van a biztonsági ellenőrzés. Az értelme nyilván az, hogy így nem/sem tudnak a gaz terroristák lefizetni/megzsarolni valakit a reptéri árusok közül, némi robbanószer feljuttatása céljából, meg persze jobban eloszlik a tömeg (vö. Ferihegyen a két ellenőrzőpontot az egész reptérre) - viszont cserébe minden kapuhoz ki kell építeni a komplett felszerelést, plusz a 6-10 embert.
Hazafelé semmi izgalmas nem történt a repülőúton (leszámítva, hogy három külföldön dolgozó román nő ült körülöttünk és mindegyik kisbabát hagyott otthon a nagyszülőknél, amikor kimentek Hollandiába pénzt keresni, úgyhogy mindegyik a Picike Ochii Albastrival kokettált:)))..
Szerencsére itthon is mindent úgy találtunk, ahogy itthagytuk, a virágaink is túlélték a kiképzést, hála az automata öntözőrendszernek...
Arról, hogy miért is jó az Elbától nyugatra élni, majd külön bejegyzésben értekeznék inkább:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése