Avagy újra itthon, csak az első fele románul, a második (terug) hollandul. Kicsit nehézkesen megy a román nyelvű kommunikáció, egy hét holland-angol (és persze magyar) vegyesfelvágott után:)) Amikor kijöttünk Romániába két éve, minden reflexválasz ("nem, köszönöm, csak nézelődök", "még nem döntöttem", "nem tudom") arabul jött, mert akkor az volt a friss nyelv - most az első három napban mindenkinek automatikusan románul válaszolgattam és csak azután sikerült áttérni:))
A rövid beszámoló így szól: Jóó volt:)
De mivel ez gondolom keveseket elégít ki, majd szép lassan jön a beígért összes témakör részletes kitaglalása:)
Kezdve az utazással. Odafelé kicsit hirtelen sikerült elindulnunk (akik kivittek minket a reptérre, nem akkor szóltak, amikor elindultak otthonról, hanem amikor már majdnem itt voltak) így itthon maradt a blézerem és a sálam, szerencsére az utóbbi egyáltalán nem hiányzott, az előbbiből pedig vettem két újabb példányt a városnézéseink során, de erről majd később...
Az online becsekkolásnak köszönhetően csak ledobáltuk a cuccainkat a baggage drop-off pointnál, a babakocsinak köszönhetően pedig a speciális csomagoknak kialakított biztonsági ellenőrzőponton mentünk át, így összesen 8 perc alatt már bent is voltunk:))) Az átépített-kibővített Henri Coanda szép és tágas (még Burger King és kínai kajálda is van), bár nem sok időnk volt kiélvezni, mert jóval előbb elkezdték a beszállást, mivel reménykedtek benne, hogy korábban felszállhatunk. De nem, ehelyett késtünk, viszont cserébe fél órát ültünk a repülőn.
A felszállásunk és az odautunk (szép angol kifejezéssel élve) "bumpy ride"-ra sikeredett, nagyon turbulens volt végig. Szerencsére ez Botondot nem viselte meg annyira (felszállás alatt ebédelt), engem annál inkább (mivel az ölemben tartottam és lefelé kellett néznem hozzá), így az első 15-20 percben (repülőn életemben először) a kis fehér zacsit szorongattam és a képzeletbeli margarétámon húzogattam a szirmokat, a tegyem-ne tegyem között tépelődve. Végül azért minden rendbejött, kb. egy óra után már magamhoz is tértem. Botond pedig édesdeden aludt annak ellenére, hogy előttünk-mögöttünk babák vonyítottak. A KLM fedélzeti kiszolgálása messze veri a MALÉV-ét, nagyon finom csirkés tortillát, mézes sütit és csokit kaptunk. A leszállás viszont már megviselte Botondot, biztosan fájt a füle, de nem volt hajlandó sem inni, sem cumizni, így azon kívül, hogy dédelgettük, nem sokat tudtunk segíteni neki, sírt végig szegény.
A reptéren már várt ránk a rokonság holland fele, a fiúk rögtön el is ragadták Ádámot Patrick legénybúcsújára (paintballozni), mi meg Hugival és Bübbével szépen elautóztunk Hágába (még jó hogy Ádám nem jött, a csomagjaink plusz a babakocsi így is alig fértek el a kocsiban:)), felcuccoltunk, megmutattuk Botondnak a lakást, aztán már el is jött a fürdés-lefekvés idő. Utána még beszélgettünk Sissel, amíg meg nem jöttek a fiúk.
Majd. folyt köv., de az elmúlt hétben folyamatosan körbezsongott Bübbe egyelőre nem hagyja magát túl sokáig hanyagolni:))
A rövid beszámoló így szól: Jóó volt:)
De mivel ez gondolom keveseket elégít ki, majd szép lassan jön a beígért összes témakör részletes kitaglalása:)
Kezdve az utazással. Odafelé kicsit hirtelen sikerült elindulnunk (akik kivittek minket a reptérre, nem akkor szóltak, amikor elindultak otthonról, hanem amikor már majdnem itt voltak) így itthon maradt a blézerem és a sálam, szerencsére az utóbbi egyáltalán nem hiányzott, az előbbiből pedig vettem két újabb példányt a városnézéseink során, de erről majd később...
Az online becsekkolásnak köszönhetően csak ledobáltuk a cuccainkat a baggage drop-off pointnál, a babakocsinak köszönhetően pedig a speciális csomagoknak kialakított biztonsági ellenőrzőponton mentünk át, így összesen 8 perc alatt már bent is voltunk:))) Az átépített-kibővített Henri Coanda szép és tágas (még Burger King és kínai kajálda is van), bár nem sok időnk volt kiélvezni, mert jóval előbb elkezdték a beszállást, mivel reménykedtek benne, hogy korábban felszállhatunk. De nem, ehelyett késtünk, viszont cserébe fél órát ültünk a repülőn.
A felszállásunk és az odautunk (szép angol kifejezéssel élve) "bumpy ride"-ra sikeredett, nagyon turbulens volt végig. Szerencsére ez Botondot nem viselte meg annyira (felszállás alatt ebédelt), engem annál inkább (mivel az ölemben tartottam és lefelé kellett néznem hozzá), így az első 15-20 percben (repülőn életemben először) a kis fehér zacsit szorongattam és a képzeletbeli margarétámon húzogattam a szirmokat, a tegyem-ne tegyem között tépelődve. Végül azért minden rendbejött, kb. egy óra után már magamhoz is tértem. Botond pedig édesdeden aludt annak ellenére, hogy előttünk-mögöttünk babák vonyítottak. A KLM fedélzeti kiszolgálása messze veri a MALÉV-ét, nagyon finom csirkés tortillát, mézes sütit és csokit kaptunk. A leszállás viszont már megviselte Botondot, biztosan fájt a füle, de nem volt hajlandó sem inni, sem cumizni, így azon kívül, hogy dédelgettük, nem sokat tudtunk segíteni neki, sírt végig szegény.
A reptéren már várt ránk a rokonság holland fele, a fiúk rögtön el is ragadták Ádámot Patrick legénybúcsújára (paintballozni), mi meg Hugival és Bübbével szépen elautóztunk Hágába (még jó hogy Ádám nem jött, a csomagjaink plusz a babakocsi így is alig fértek el a kocsiban:)), felcuccoltunk, megmutattuk Botondnak a lakást, aztán már el is jött a fürdés-lefekvés idő. Utána még beszélgettünk Sissel, amíg meg nem jöttek a fiúk.
Majd. folyt köv., de az elmúlt hétben folyamatosan körbezsongott Bübbe egyelőre nem hagyja magát túl sokáig hanyagolni:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése