Elindultunk. A kék kereszt jelzésű túraösvényt követve először az autóúton haladtunk visszafelé, majd egy szép zöld rétnél éles jobbkanyarral betértünk a Vadonba. Alig 50 méter múlva szembesültünk az első akadállyal, ami egy sekély gázló formájában jelentkezett. Akkor még azt hittük, ez lesz a legnagyobb kihívás:))
Az út kellemesen lankásan indult felfelé a Zanoaga-szorosban, két oldalt fenyőerdő, szikla, az ösvény mellett vígan csörgedező, kristálytiszta hegyi patak. Pillangók tucatjai röpködték felháborodottan körbe a hívatlan vendégeket (apropó, ki is mondta, hogy 18 fok alatt nem repülnek? ja, valami esküvőszervező írta a blogjában, aki szeptemberi esküvőre már nem ajánlja az egyébként idén rendkívül "trendi" lepkeröptetést:))
Az egyik zúgó felett, a patak fölé benyúló sziklán elköltöttük ebédünket, majd a kötelező fénykép-körök után továbbindultunk. (Igen, ott lent ettünk, ahol ülök:))
Hamarosan szembesültünk az első komolyabb akadállyal. Egy nagyobb zúgó (már-már vízesés) és a két ágra szakadt patak fölött kellett volna átkelnünk, de a híd egyik felét elmosta a víz, (vagy csak "szimplán" az enyészeté lett:)), mindenesetre volt-nincs. A patak szerencsére nem túl mély és voltak benne jó nagy kövek is, úgyhogy Ádám ügyesebben, én egy kicsit lassabban, de átjutottunk a túloldalra. A vad málna- és ribizlibokrokon átjutva (sajnos más is járt már arra, így csak pár szem jutott nekünk:(() mi más jöhetett volna, mint egy újabb volt-nincs híd, ezúttal mindkét oldalon lezuhanva. De itt a középső sziklát körbeölelő (a fényképen látszik a szikla tetején fennmaradt híd-darab) patak már mélyebb, szélesebb és jóval erősebb a sodrása.
(A kép már a visszaúton készült, először a túloldalról érkeztünk...:))
Nem, nem adjuk fel. Néhány méterrel feljebb találtunk egy gázlót, és át is keltünk - de azért ez már kalandosabb volt.
Folyt. köv. Néha hegynek föl, de azért általában völgynek le, (összesen 200 méter szintkülönbséget lefelé) az út néhol szélesebb, néhol sárosabb. Valamilyen érc lehet a kőzetben, mert a sár is fémesen csillogott, a nadrágunkból pedig még mosás után is hullik a csillámpor:)) Időnként az útra borult nagyobb kövek és kidőlt fenyőfák között/alatt/fölött kellett manőverezni, 170 cm felettieknek tiszta kínszenvedés:)))
A következő pihenőhely talán még szebb volt, mint az előző. Óriási széles kődarab a többlépcsős zúgó felett. Ádám fényképezett, én a szememmel tettem ugyanezt (bár azért ezt az elégedett vigyort muszáj volt lefotózni, ahogy a szikla peremén áll a Zúr) sőt ittunk a patak jéghideg, hihetetlenül tiszta vizéből is.
Azután továbbmásztunk. Még néhány kilométer után elértük a Scropoasa-tavat, aminek elsétáltunk egészen a végéig, ahol az Orzei-szoros kezdődik. Utóbbit a tóból kifolyó kis patak teljesen elárasztotta, csak a tó végén levő hídon állva csináltunk néhány képet.
A tó:
A szoros:
Más út hiányában arra kellett visszatérnünk, amerre jöttünk, csak ezúttal főszabályként hegynek fölfelé, ami azért, főleg fáradtabban, már kicsit nehezebben ment. A második (visszafelé menet első, tehát a "komolyabb") átkelőnél már nem voltam szerencsés, jobb lábbal lábszárközépig a vízben találtam magamat egy rosszul sikerült lendületvétel után:)) A vízálló bakancs kiválóan vizsgázott, csak az a nyamvadt zokni vitte le a kb. 5 fokos vizet a cipő belsejébe... de azért ilyen kicsire nem adunk:))
Tanulva a "kis malőrből", a másik gázlót még óvatosabban közelítettem meg és - Ádám nagy derültségére - a legváltozatosabb pózokban és araszolással jutottam át rajta. Emberke csak azt sajnálta, hogy a fényképezőgép az én hátizsákomban lapult, így nem tudta megörökíteni küzdelmeimet, hogy majd mutogathassa az unokáinknak, "nagyi szerint így kell átjutni egy gázlón" szöveggel:))) De persze közölte, hogy még egyszer nem követ el ilyen stratégiai hibát.:))
Hazaérés után kicsit relaxáltunk a szobánkban, azután elmentünk vacsorázni. A feltálalt mamaliguta cu branza si smantana (túrós/sajtos és tejfölös puliszka) mennyeien finom, hihetetlenül laktató és... akkora hatalmas adag, hogy a felét is alig bírtuk leküzdeni. Egy gyors séta vacsora után, majd irány a jól megérdemelt ágyikó. Mivel estére már/még 5 fokra esett vissza a hőmérő higanyszála és fűteni minek is ilyen melegben, ugye??, nem apróztuk el a dolgot: zokni, pizsi, hálózsák, takaró és sapka. (Utóbbit levettük, amikor sikerült egy kicsit belehelni a szobát:)))
(Hát nem kitakart a fénykép kedvéért??:)))
Az út kellemesen lankásan indult felfelé a Zanoaga-szorosban, két oldalt fenyőerdő, szikla, az ösvény mellett vígan csörgedező, kristálytiszta hegyi patak. Pillangók tucatjai röpködték felháborodottan körbe a hívatlan vendégeket (apropó, ki is mondta, hogy 18 fok alatt nem repülnek? ja, valami esküvőszervező írta a blogjában, aki szeptemberi esküvőre már nem ajánlja az egyébként idén rendkívül "trendi" lepkeröptetést:))
Az egyik zúgó felett, a patak fölé benyúló sziklán elköltöttük ebédünket, majd a kötelező fénykép-körök után továbbindultunk. (Igen, ott lent ettünk, ahol ülök:))
Hamarosan szembesültünk az első komolyabb akadállyal. Egy nagyobb zúgó (már-már vízesés) és a két ágra szakadt patak fölött kellett volna átkelnünk, de a híd egyik felét elmosta a víz, (vagy csak "szimplán" az enyészeté lett:)), mindenesetre volt-nincs. A patak szerencsére nem túl mély és voltak benne jó nagy kövek is, úgyhogy Ádám ügyesebben, én egy kicsit lassabban, de átjutottunk a túloldalra. A vad málna- és ribizlibokrokon átjutva (sajnos más is járt már arra, így csak pár szem jutott nekünk:(() mi más jöhetett volna, mint egy újabb volt-nincs híd, ezúttal mindkét oldalon lezuhanva. De itt a középső sziklát körbeölelő (a fényképen látszik a szikla tetején fennmaradt híd-darab) patak már mélyebb, szélesebb és jóval erősebb a sodrása.
(A kép már a visszaúton készült, először a túloldalról érkeztünk...:))
Nem, nem adjuk fel. Néhány méterrel feljebb találtunk egy gázlót, és át is keltünk - de azért ez már kalandosabb volt.
Folyt. köv. Néha hegynek föl, de azért általában völgynek le, (összesen 200 méter szintkülönbséget lefelé) az út néhol szélesebb, néhol sárosabb. Valamilyen érc lehet a kőzetben, mert a sár is fémesen csillogott, a nadrágunkból pedig még mosás után is hullik a csillámpor:)) Időnként az útra borult nagyobb kövek és kidőlt fenyőfák között/alatt/fölött kellett manőverezni, 170 cm felettieknek tiszta kínszenvedés:)))
A következő pihenőhely talán még szebb volt, mint az előző. Óriási széles kődarab a többlépcsős zúgó felett. Ádám fényképezett, én a szememmel tettem ugyanezt (bár azért ezt az elégedett vigyort muszáj volt lefotózni, ahogy a szikla peremén áll a Zúr) sőt ittunk a patak jéghideg, hihetetlenül tiszta vizéből is.
Azután továbbmásztunk. Még néhány kilométer után elértük a Scropoasa-tavat, aminek elsétáltunk egészen a végéig, ahol az Orzei-szoros kezdődik. Utóbbit a tóból kifolyó kis patak teljesen elárasztotta, csak a tó végén levő hídon állva csináltunk néhány képet.
A tó:
A szoros:
Más út hiányában arra kellett visszatérnünk, amerre jöttünk, csak ezúttal főszabályként hegynek fölfelé, ami azért, főleg fáradtabban, már kicsit nehezebben ment. A második (visszafelé menet első, tehát a "komolyabb") átkelőnél már nem voltam szerencsés, jobb lábbal lábszárközépig a vízben találtam magamat egy rosszul sikerült lendületvétel után:)) A vízálló bakancs kiválóan vizsgázott, csak az a nyamvadt zokni vitte le a kb. 5 fokos vizet a cipő belsejébe... de azért ilyen kicsire nem adunk:))
Tanulva a "kis malőrből", a másik gázlót még óvatosabban közelítettem meg és - Ádám nagy derültségére - a legváltozatosabb pózokban és araszolással jutottam át rajta. Emberke csak azt sajnálta, hogy a fényképezőgép az én hátizsákomban lapult, így nem tudta megörökíteni küzdelmeimet, hogy majd mutogathassa az unokáinknak, "nagyi szerint így kell átjutni egy gázlón" szöveggel:))) De persze közölte, hogy még egyszer nem követ el ilyen stratégiai hibát.:))
Hazaérés után kicsit relaxáltunk a szobánkban, azután elmentünk vacsorázni. A feltálalt mamaliguta cu branza si smantana (túrós/sajtos és tejfölös puliszka) mennyeien finom, hihetetlenül laktató és... akkora hatalmas adag, hogy a felét is alig bírtuk leküzdeni. Egy gyors séta vacsora után, majd irány a jól megérdemelt ágyikó. Mivel estére már/még 5 fokra esett vissza a hőmérő higanyszála és fűteni minek is ilyen melegben, ugye??, nem apróztuk el a dolgot: zokni, pizsi, hálózsák, takaró és sapka. (Utóbbit levettük, amikor sikerült egy kicsit belehelni a szobát:)))
(Hát nem kitakart a fénykép kedvéért??:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése