Vasárnap reggel 11 fokra, párára és földet súroló felhőkre ébredtünk; a reggelt ott folytatva, ahol este abbahagytuk, vagyis a habkönnyű limeos-citromos szeletet majszolva, amit nasinak sütöttem még pénteken.
Összepakoltunk, majd autóval elindultunk észak felé, a (mesterséges) Bolboci-tó túlsó végére. Kanyargós, néhol egészen szűk; gyengébb idegzetűeknek és kocsiban az anyósülésen majrézóknak nem annyira ajánlott, ennek ellenére álomszép vízparti útvonal, fél óra az egész.
Utána megérkeztünk a Plaiul Mircea-ra, vagyis a régóta látni vágyott plájra és egy másik, magasabban fekvő pláj aljába. Sajnos a köd miatt nem sok látszott belőle, csak a néhány méterre legelésző hegyi lovacskák:
Bár nagyon hideg volt, sőt az esőnek is lógott a lába, azért elindultunk, fel a sziklák és barlangok közé épített kolostorhoz és a barlanghoz (ennek a neve Pestera Ialomitei). Miközben a hegyi patakok (vagy 4-5 keresztülvágott a plájon) között sétáltunk, csak elkezdett szemerkélni az a galád eső, de ennek ellenére elnyerte tetszésünket a hely, legalábbis ami a hegyormokat és erdőket illeti. Az óriási sziklahasadékba épített ortodox kolostor szintén szép - a befelé áramló tömegből ítélve fontos kegyhely a környéken.
A kolostor épülete mögött nyílik egy óriási barlang, 6 lej ellenében megtekinthető. (Fényképezni nem szabadott, sajnos.) El is indultunk, de egyre szűkebb, alacsonyabb és meredekebb lett - bár voltak a folyamatosan csepegő víztől jó nyálkás, de azért kiépített lépcsők - így miután elértük a tavakat, megkértem Ádámot, hogy forduljunk vissza - ezt nem az én idegzetemnek találták ki:(((
Bár el kell ismerni, azért egészen szép volt; igaz a cseppkő-kezdemények még nőhetnek egy darabig, mire utólérik magyarországi társaikat:)))
Mire kiértünk a barlangból, igazán nekikezdett esni, így egyéb túra-terveinkről lemondtunk és elindultunk hazafelé - annyira azért nem vagyunk elvakult túrázok, hogy 11 fokban dagonyázzunk hegynek fölfelé, az aznapra kinézett 1998 méteres csúcshoz. Amikor elértünk a kereszúthoz, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk azt az útvonalat, amit a GPS ajánlott nekünk idefelé és Moroieni helyett Sinaia felé fordultunk.
Hát, jobban tettük volna, ha nem tesszük.
Elképzelhetetlenül rossz minőségű útra vitt minket az elektronika, több helyen hiányzott az út nagy része - néhol ki is kellett szállnom, hogy segítsek elnavigálni a 800 méteres szakadék széle és a méteres lyuk között az autót:))) - de ahol megvolt, ott is 40-50 cm mély gödrök, mit gödrök, az út teljes szélességén átívelő árkok!!! és óriási kövek képeztek természetes akadályt. De feladni csak akkor adtuk fel, amikor a semmiből két perc alatt hirtelen leszállt az áthatolhatatlan tejfehér köd... és ráadásul 4-5 jópár méter átmérőjű és kiszámíthatatlan mélységű pocsolyán kellett volna átevickénünk.
És mivel szegény Edward sem nem hajó, sem nem terepjáró, inkább visszafordultunk. Alig 8 kilométert jöttünk a zanoagai kereszteződés óta, de ez az (oda-vissza) 16 kilométer több mint egy óránkba került a végén. Ráadásul a szívünk szakadt meg a kocsiért, izgultunk a könnyűfém felnikért meg a 16 colos abroncsokért. De szerencsére - ugyan alaposan besározva - épen s egészségben túljutottunk a hegyen, hazaértünk és éppen Kelly hőseit nézve pihenjük ki fáradalmainkat, egy üveg Somlói Juhfark társaságában:))
Összepakoltunk, majd autóval elindultunk észak felé, a (mesterséges) Bolboci-tó túlsó végére. Kanyargós, néhol egészen szűk; gyengébb idegzetűeknek és kocsiban az anyósülésen majrézóknak nem annyira ajánlott, ennek ellenére álomszép vízparti útvonal, fél óra az egész.
Utána megérkeztünk a Plaiul Mircea-ra, vagyis a régóta látni vágyott plájra és egy másik, magasabban fekvő pláj aljába. Sajnos a köd miatt nem sok látszott belőle, csak a néhány méterre legelésző hegyi lovacskák:
Bár nagyon hideg volt, sőt az esőnek is lógott a lába, azért elindultunk, fel a sziklák és barlangok közé épített kolostorhoz és a barlanghoz (ennek a neve Pestera Ialomitei). Miközben a hegyi patakok (vagy 4-5 keresztülvágott a plájon) között sétáltunk, csak elkezdett szemerkélni az a galád eső, de ennek ellenére elnyerte tetszésünket a hely, legalábbis ami a hegyormokat és erdőket illeti. Az óriási sziklahasadékba épített ortodox kolostor szintén szép - a befelé áramló tömegből ítélve fontos kegyhely a környéken.
A kolostor épülete mögött nyílik egy óriási barlang, 6 lej ellenében megtekinthető. (Fényképezni nem szabadott, sajnos.) El is indultunk, de egyre szűkebb, alacsonyabb és meredekebb lett - bár voltak a folyamatosan csepegő víztől jó nyálkás, de azért kiépített lépcsők - így miután elértük a tavakat, megkértem Ádámot, hogy forduljunk vissza - ezt nem az én idegzetemnek találták ki:(((
Bár el kell ismerni, azért egészen szép volt; igaz a cseppkő-kezdemények még nőhetnek egy darabig, mire utólérik magyarországi társaikat:)))
Mire kiértünk a barlangból, igazán nekikezdett esni, így egyéb túra-terveinkről lemondtunk és elindultunk hazafelé - annyira azért nem vagyunk elvakult túrázok, hogy 11 fokban dagonyázzunk hegynek fölfelé, az aznapra kinézett 1998 méteres csúcshoz. Amikor elértünk a kereszúthoz, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk azt az útvonalat, amit a GPS ajánlott nekünk idefelé és Moroieni helyett Sinaia felé fordultunk.
Hát, jobban tettük volna, ha nem tesszük.
Elképzelhetetlenül rossz minőségű útra vitt minket az elektronika, több helyen hiányzott az út nagy része - néhol ki is kellett szállnom, hogy segítsek elnavigálni a 800 méteres szakadék széle és a méteres lyuk között az autót:))) - de ahol megvolt, ott is 40-50 cm mély gödrök, mit gödrök, az út teljes szélességén átívelő árkok!!! és óriási kövek képeztek természetes akadályt. De feladni csak akkor adtuk fel, amikor a semmiből két perc alatt hirtelen leszállt az áthatolhatatlan tejfehér köd... és ráadásul 4-5 jópár méter átmérőjű és kiszámíthatatlan mélységű pocsolyán kellett volna átevickénünk.
És mivel szegény Edward sem nem hajó, sem nem terepjáró, inkább visszafordultunk. Alig 8 kilométert jöttünk a zanoagai kereszteződés óta, de ez az (oda-vissza) 16 kilométer több mint egy óránkba került a végén. Ráadásul a szívünk szakadt meg a kocsiért, izgultunk a könnyűfém felnikért meg a 16 colos abroncsokért. De szerencsére - ugyan alaposan besározva - épen s egészségben túljutottunk a hegyen, hazaértünk és éppen Kelly hőseit nézve pihenjük ki fáradalmainkat, egy üveg Somlói Juhfark társaságában:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése