Még szombaton volt, csak eddig nem volt időm blogolni, elfoglalt háziasszony vagyok:)
Szóval szombat reggel - láthatáron gyülekező esőfelhők ide, erős szél oda - úgy döntöttünk, hogy kimozdulunk egy kicsit. Na nem nagyon, csak egy kicsit. Amúgy sem árt autózni egyet, mivel a múltkor elég vacak benzint sikerült tankolni szegény Eddy-be, jó, ha mielőbb elfogy. Legalábbis így jól megideológizáltuk a dolgot:)
Ramnicu Valcea (ejtsd: "römniku vülcsea") irányába vettük utunkat, ami a 7-es úton (=hazafelé) van, az Olt-völgyének kezdetén, már párszor keresztülmentünk rajta, önmagában kissé jellegtelen (szocreál beütésű) település. Szóval R.V. mellett van egy kis falu, Bujoreni (mint kiderült kb. úgy van mellette, mint Budaörs Buda mellett:)), ottan van egy közepes méretű falumúzeum, a régióra jellemző házakkal, meg fatemplommal, meg ami kell. Úgy döntöttünk, az jó lesz délelőtti programnak, délutánra pedig a 67-es úton Ramnicu Valceatól kb. 40 km-re van egy kisebb település, Horezu, ami szép monostoráról és világhírű fazekastermékeiről ismert. Azt az utat már úgyis meg akartuk nézni, és nem csak azért, mert állítólag - és tényleg, helyes dombok, erdők, így őszi színekben külön mesés:)) - egész Havaselve egyik legszebb útja, hanem azért is, mert az visz a Zsil-völgye felé, ami kerülőút lehet, ha nagyon áll az Olt-völgye.
Miután az autópályán leküzdöttük a fél tízkor még csak ébredező, a belső sávban százzal álomittasan közlekedő románok seregeit (= megosztottuk a munkát: Ádám vezetett/dudált/fékezett/villogott, én szorongattam a majrékötelet és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidtam a hülye/szőke ilfoviakat/prahovaiakat/bukarestieket/argesieket, mikor melyik jött - a román rendszámból látszik, hogy milyen megyéből való az illető:)), megérkeztünk Bujorenibe, ahol meg is találtuk a múzeumot; minden ajtaján/kapuján óriási láncokkal. Pech. Pedig keddtől vasárnapig nyitva van egész évben.
Ennyire könnyen persze nem adtuk fel, az egyik kapu fölé ki volt rakva egy tábla, rajta egy telefonszámmal. De mivel az automata a "formula numerar este incorect" (kb. hibás számformátum) ismételgetésével válaszolt a különböző próbálkozásainkra, beláttuk, hogy ma nem nyertünk. Azért csináltunk néhány képet a kerítés fölött:
Így délelőtti program lett Horezuból. A monostor tényleg gyönyörűszép; a dombok között, az erdő közepén van. Brancoveanu-stílusban épült (hogy ez mit jelent? - hát tapasztalataink szerint fehér fal, oszlopos-boltíves verenda, sok fa, díszes faragások és rengeteg freskó), hihetetlen szerencsével megkímélte az összes háború, így az összes freskó eredeti (na jó, egy kicsit restaurált:)) Eredetileg férfiaknak, de ma már 60 apáca lakja.
Természetesen a turista-/kegyhely-business itt is rátelepült a környékre, az út mentén árusok hadai, akik teljesen véletlenül egységáron kínálják Horezu híres fazekastermékeit - és mellettük mindent, ami egy kínai gyártósorról csak le tud jönni, kutyát/őzikét/kéregető koldusasszonyt formázó "kertitörpéktől" kezdve tehénnek látszó foltos, de malac formájú malacperselyekig.
Mire kivégeztük a monostort, dél lett, ebédidőt jeleztek az éhes pocakok. Horezu mellett egy fogadóban ettünk. És végre volt "sarmalute", a románok töltött káposztája (kicsit fűszeresebb, mint a miénk és tejföl nélkül, viszont puliszkával/polentával eszik), amit még egyszer sem sikerült megkóstolni, mert mindig "elfogyott". (Pedig ötliteres üvegekben árulják a hozzávaló káposztaleveleket - igaz még mindig nem akkora mennyiségben, mint a savanyú uborkát:)))
Ebéd közben átlapoztuk az útikönyvet, választ keresve arra a súlyos problémára, hogy mit is csináljunk délután. Hál' Istennek, a 67-es út tele van monostorokkal (persze ez egész Romániára igaz:)) és nem messze Horezutól találtunk egy másik helyeset. Kávé után irány Polovragi, a Brancoveanu stílus újabb gyöngyszeme - egy hatalmas és félelmetes szoros árnyékában:
A templom mellett két vasládában gyertyákat lehet gyújtani (ez mindegyik ortodox templom mellett így van, de csak most néztük meg rendesen:)) - az egyik ládában az élőkért, a másikban a holtakért:
Polovragi arról is híres még, hogy van egy nagy barlangja, ahol állítólag Zamoixes, dák istenség lakik. Tanulva a Ialomitei barlang tapasztalataiból (ld. Bucsecs túra, III. rész), voltak fenntartásaim a dologgal, de az égiek megoldották a kérdést. 14.05-kor értünk a barlanghoz, ahol közölték, hogy majd 15.00-kor, a következő csoporttal mehetünk csak be. (Tök jó a Románia útikönyv, csak az ilyen hasznos információkat is leírhatná, mint pl. "csak óránként, vezetett túra keretében lehet megnézni":(() 55 perc várakozást nem ér meg egyetlen barlang sem, főleg nekem és főleg, hogy mást nem is nagyon lehetett csinálni a környéken. Azért az út mentén néhány kisebb barlangot, víz által kimosott lyukat lefényképeztünk - az egész hegy olyan lukacsos, mint egy emmentáli, előbb-utóbb összeesik:))
Így ismét fellapoztuk a könyvet és kiszemeltük az újabb célpontot, Bistrita képében. Ott ismét egy Brancoveanu-stílusú monostort szemléltünk meg:))) de ez fele olyan szép sem volt, mint a másik kettő..
Utána irány haza - a kezdődő fejfájásom nem sok jót sejtetett vasárnapra (minek nekünk meteorológus, amikor van egy házi levelibékánk:))) és lőn. (De másnak is front volt, a bukaresti közlekedés sohasem teljesen épelméjű, de szombaton totális volt a káosz...) Bár havazni nem havazott másnap sem, de vastag tejfehér köd ülte meg a Herastrau-parkot, komoly lelkierő kellett, hogy felkeljünk és elmenjünk a templomba. Hétfőn, kedden olyan rusnya idő volt, hogy mindenki előszedte a télikabátokat - erre ma megint hétágra süt a nap. Nem baj, azért már elhívtuk domnul Duta-t (ő a tulajdonos), hogy mutassa meg, hogyan kell használni a fűtést:)))
Szóval szombat reggel - láthatáron gyülekező esőfelhők ide, erős szél oda - úgy döntöttünk, hogy kimozdulunk egy kicsit. Na nem nagyon, csak egy kicsit. Amúgy sem árt autózni egyet, mivel a múltkor elég vacak benzint sikerült tankolni szegény Eddy-be, jó, ha mielőbb elfogy. Legalábbis így jól megideológizáltuk a dolgot:)
Ramnicu Valcea (ejtsd: "römniku vülcsea") irányába vettük utunkat, ami a 7-es úton (=hazafelé) van, az Olt-völgyének kezdetén, már párszor keresztülmentünk rajta, önmagában kissé jellegtelen (szocreál beütésű) település. Szóval R.V. mellett van egy kis falu, Bujoreni (mint kiderült kb. úgy van mellette, mint Budaörs Buda mellett:)), ottan van egy közepes méretű falumúzeum, a régióra jellemző házakkal, meg fatemplommal, meg ami kell. Úgy döntöttünk, az jó lesz délelőtti programnak, délutánra pedig a 67-es úton Ramnicu Valceatól kb. 40 km-re van egy kisebb település, Horezu, ami szép monostoráról és világhírű fazekastermékeiről ismert. Azt az utat már úgyis meg akartuk nézni, és nem csak azért, mert állítólag - és tényleg, helyes dombok, erdők, így őszi színekben külön mesés:)) - egész Havaselve egyik legszebb útja, hanem azért is, mert az visz a Zsil-völgye felé, ami kerülőút lehet, ha nagyon áll az Olt-völgye.
Miután az autópályán leküzdöttük a fél tízkor még csak ébredező, a belső sávban százzal álomittasan közlekedő románok seregeit (= megosztottuk a munkát: Ádám vezetett/dudált/fékezett/villogott, én szorongattam a majrékötelet és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidtam a hülye/szőke ilfoviakat/prahovaiakat/bukarestieket/argesieket, mikor melyik jött - a román rendszámból látszik, hogy milyen megyéből való az illető:)), megérkeztünk Bujorenibe, ahol meg is találtuk a múzeumot; minden ajtaján/kapuján óriási láncokkal. Pech. Pedig keddtől vasárnapig nyitva van egész évben.
Ennyire könnyen persze nem adtuk fel, az egyik kapu fölé ki volt rakva egy tábla, rajta egy telefonszámmal. De mivel az automata a "formula numerar este incorect" (kb. hibás számformátum) ismételgetésével válaszolt a különböző próbálkozásainkra, beláttuk, hogy ma nem nyertünk. Azért csináltunk néhány képet a kerítés fölött:
Így délelőtti program lett Horezuból. A monostor tényleg gyönyörűszép; a dombok között, az erdő közepén van. Brancoveanu-stílusban épült (hogy ez mit jelent? - hát tapasztalataink szerint fehér fal, oszlopos-boltíves verenda, sok fa, díszes faragások és rengeteg freskó), hihetetlen szerencsével megkímélte az összes háború, így az összes freskó eredeti (na jó, egy kicsit restaurált:)) Eredetileg férfiaknak, de ma már 60 apáca lakja.
Természetesen a turista-/kegyhely-business itt is rátelepült a környékre, az út mentén árusok hadai, akik teljesen véletlenül egységáron kínálják Horezu híres fazekastermékeit - és mellettük mindent, ami egy kínai gyártósorról csak le tud jönni, kutyát/őzikét/kéregető koldusasszonyt formázó "kertitörpéktől" kezdve tehénnek látszó foltos, de malac formájú malacperselyekig.
Mire kivégeztük a monostort, dél lett, ebédidőt jeleztek az éhes pocakok. Horezu mellett egy fogadóban ettünk. És végre volt "sarmalute", a románok töltött káposztája (kicsit fűszeresebb, mint a miénk és tejföl nélkül, viszont puliszkával/polentával eszik), amit még egyszer sem sikerült megkóstolni, mert mindig "elfogyott". (Pedig ötliteres üvegekben árulják a hozzávaló káposztaleveleket - igaz még mindig nem akkora mennyiségben, mint a savanyú uborkát:)))
Ebéd közben átlapoztuk az útikönyvet, választ keresve arra a súlyos problémára, hogy mit is csináljunk délután. Hál' Istennek, a 67-es út tele van monostorokkal (persze ez egész Romániára igaz:)) és nem messze Horezutól találtunk egy másik helyeset. Kávé után irány Polovragi, a Brancoveanu stílus újabb gyöngyszeme - egy hatalmas és félelmetes szoros árnyékában:
A templom mellett két vasládában gyertyákat lehet gyújtani (ez mindegyik ortodox templom mellett így van, de csak most néztük meg rendesen:)) - az egyik ládában az élőkért, a másikban a holtakért:
Polovragi arról is híres még, hogy van egy nagy barlangja, ahol állítólag Zamoixes, dák istenség lakik. Tanulva a Ialomitei barlang tapasztalataiból (ld. Bucsecs túra, III. rész), voltak fenntartásaim a dologgal, de az égiek megoldották a kérdést. 14.05-kor értünk a barlanghoz, ahol közölték, hogy majd 15.00-kor, a következő csoporttal mehetünk csak be. (Tök jó a Románia útikönyv, csak az ilyen hasznos információkat is leírhatná, mint pl. "csak óránként, vezetett túra keretében lehet megnézni":(() 55 perc várakozást nem ér meg egyetlen barlang sem, főleg nekem és főleg, hogy mást nem is nagyon lehetett csinálni a környéken. Azért az út mentén néhány kisebb barlangot, víz által kimosott lyukat lefényképeztünk - az egész hegy olyan lukacsos, mint egy emmentáli, előbb-utóbb összeesik:))
Így ismét fellapoztuk a könyvet és kiszemeltük az újabb célpontot, Bistrita képében. Ott ismét egy Brancoveanu-stílusú monostort szemléltünk meg:))) de ez fele olyan szép sem volt, mint a másik kettő..
Utána irány haza - a kezdődő fejfájásom nem sok jót sejtetett vasárnapra (minek nekünk meteorológus, amikor van egy házi levelibékánk:))) és lőn. (De másnak is front volt, a bukaresti közlekedés sohasem teljesen épelméjű, de szombaton totális volt a káosz...) Bár havazni nem havazott másnap sem, de vastag tejfehér köd ülte meg a Herastrau-parkot, komoly lelkierő kellett, hogy felkeljünk és elmenjünk a templomba. Hétfőn, kedden olyan rusnya idő volt, hogy mindenki előszedte a télikabátokat - erre ma megint hétágra süt a nap. Nem baj, azért már elhívtuk domnul Duta-t (ő a tulajdonos), hogy mutassa meg, hogyan kell használni a fűtést:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése