Hétfő (augusztus 2.) reggel irány Zeteváralja és Wechter-kulcsosház, amit kibéreltünk néhány éjszakára, hogy onnan járhassuk be a környéket. Az időjárás nem sok jóval kecsegtetett, nyálkás, ködös, esős volt a reggel - szerencsére, mire Szovátára értünk, már ragyogott a nap.
A korábban megbeszélteknek megfelelően háromnegyed órára Zeteváraljától felhívtuk a tulajdonost a pontos útmutatásért - addig mindig a feleséggel beszéltünk, de ő hétfőn már dolgozott, így aznap a férjjel kellett beszélni; akit viszont alig értettem a telefonban...
Amikor már harmadszor is visszakérdeztem, hogy akkor most merre, szabadkozni kezdett, hogy bocsánat, de ő német és nem nagyon beszél magyarul - ahhhaa (persze a névből lehetett volna sejteni valamit:)), "Aber Sie können auch auf Deutsch sprechen", mondám és innentől kezdve egészen egyszerű volt a dolog - sose hittem volna, hogy pont Romániában ekkora hasznát veszem - immár nem először - a német nyelvtudásomnak:))
Lepakolás, terepfelmérés után irány Homoródfürdő, ahol a Lobogó Panzióban a patak csobogását túlkiabálva megebédeltünk, illetőleg feltankoltunk borvízzel. Innen Hargitafürdőre száguldottunk, megnézni, hogy mi is az a mofetta; az általunk látott példány ún. "száraz mofetta" volt, kénes gázokat pöfögött, ami állítólag nagyon jót tesz a keringésnek. Állt is körülötte vagy két tucat ember - rám viszont rámszóltak, hogy nehogy közel menjek a Pocokkal:)))
Hargitafürdő után Máréfalva következett (nem összekeverendő Mádéfalvával, ahol a "veszedelem" volt:)), és ami Csíkszeredához közel, a gyergyószentmiklósi úton van), ahol a helyi közösség a székelykapuk megőrzésének szenteli figyelmét. Összesen 140 db székelykaput (a 19. sz. közepétől napjainkig) számoltunk a faluban - természetesen különböző fejlődési fokozatokban. A székelykapu ugyanis - mint bármi más - nem egyből magas/tornyos/díszes/faragott volt, kezdetben csak az oszlopokon volt dísz, aztán a kiskapu felett boltív, stb.
Végül következett Székelyudvarhely (városnézni:)) és a helyi Kaufland (kajáért:))
Másnap Parajd, Korond, Farkaslaka és Énlaka voltak terítéken. Parajdon a sóbánya és a sófürdő is "off-limits" a várandós kismamáknak, így Ádám árnyékba parkolta nekem Edwardot és egy-két HVG-vel, továbbá a Boltkóros naplójával mulattam az időt, amíg a többiek lementek a föld alá, illetőleg be a sós vízbe (lebegni, mert úszni nem nagyon lehet benne:)) Majd legközelebb megnézem a kiváló klímájú (asztmásoknak kitűnő) barlangot, az óriási csarnokot és a kápolnát...
Korondról azt hiszem, nem kell túl sokat regélni senkinek: fazekas- és turistaközpont, ahol (sajnos) főleg a kínai tömeggyártás termékeit lehet kapni - továbbá alig két hónapja jártunk már ott. Nem is fényképeztünk.
Inkább a következő célpontra, Farkaslakára koncentráltam/tunk, ahol Tamási Áron síremlékét tekintettük meg. Ez volt a szülőfaluja is és bár Budapesten halt meg, kérésére itt temették el. A sírkő felirata: "Törzsében székely volt/Fia Hunniának/Hűséges szolgája/Bomlott századának".
A síremlék előtt egy szobor áll, amelyet erdélyi szobrászművészek (Szervátius Jenő és Titusz) készítettek - nekem ez a kedvenc részletem belőle:
Farkaslaka után irány Énlaka, a világörökség részeként nyilvántartott falu. Legfőbb tudnivaló, hogy nagyon sokáig gyakorlatilag alig volt kapcsolata a külvilággal, így szerkezetében, épületeiben a régmúltat őrzi.
A problémát -mint mindig:) - az elektronika okozta, ami kiválasztotta a legrövidebb utat. Ezzel persze még nem is lenne semmi baj - ha a program írói különbséget tudnának tenni a különböző úttípusok között, de legalábbis, ha a térképhez adatot szolgáltatók megtennék ugyanezt. A kérdéses útszakasz földút volt, ez még OK - de "csak" háromszámjegyűsége (országos főűtvonal egy számjegyű, megyei kétszámjegyű, egyéb fontos útvonal három számjegyű, stb...) ellenére gyakorlatilag mezőgazdasági út. És még ez sem lett volna tragédia, ha a múlt heti esőzések óta nem kizárólag traktorok használták volna. De mivel így történt és mély árkok szabdalták az utat, miután harmadszor odatettük szegény Edward alját (úgy, hogy közben már csak Ádám ült a kocsiban, a súlycsökkentés és magasságnövelés érdekében:((), visszafordultunk.
Szállás, vacsora (bográcsban + dinnye, utóbbi héját pedig Bandi, a tulajdonos lova fogyasztotta el jólesően:)), alvás.
Végül következett Székelyudvarhely (városnézni:)) és a helyi Kaufland (kajáért:))
Másnap Parajd, Korond, Farkaslaka és Énlaka voltak terítéken. Parajdon a sóbánya és a sófürdő is "off-limits" a várandós kismamáknak, így Ádám árnyékba parkolta nekem Edwardot és egy-két HVG-vel, továbbá a Boltkóros naplójával mulattam az időt, amíg a többiek lementek a föld alá, illetőleg be a sós vízbe (lebegni, mert úszni nem nagyon lehet benne:)) Majd legközelebb megnézem a kiváló klímájú (asztmásoknak kitűnő) barlangot, az óriási csarnokot és a kápolnát...
Korondról azt hiszem, nem kell túl sokat regélni senkinek: fazekas- és turistaközpont, ahol (sajnos) főleg a kínai tömeggyártás termékeit lehet kapni - továbbá alig két hónapja jártunk már ott. Nem is fényképeztünk.
Inkább a következő célpontra, Farkaslakára koncentráltam/tunk, ahol Tamási Áron síremlékét tekintettük meg. Ez volt a szülőfaluja is és bár Budapesten halt meg, kérésére itt temették el. A sírkő felirata: "Törzsében székely volt/Fia Hunniának/Hűséges szolgája/Bomlott századának".
A síremlék előtt egy szobor áll, amelyet erdélyi szobrászművészek (Szervátius Jenő és Titusz) készítettek - nekem ez a kedvenc részletem belőle:
Farkaslaka után irány Énlaka, a világörökség részeként nyilvántartott falu. Legfőbb tudnivaló, hogy nagyon sokáig gyakorlatilag alig volt kapcsolata a külvilággal, így szerkezetében, épületeiben a régmúltat őrzi.
A problémát -mint mindig:) - az elektronika okozta, ami kiválasztotta a legrövidebb utat. Ezzel persze még nem is lenne semmi baj - ha a program írói különbséget tudnának tenni a különböző úttípusok között, de legalábbis, ha a térképhez adatot szolgáltatók megtennék ugyanezt. A kérdéses útszakasz földút volt, ez még OK - de "csak" háromszámjegyűsége (országos főűtvonal egy számjegyű, megyei kétszámjegyű, egyéb fontos útvonal három számjegyű, stb...) ellenére gyakorlatilag mezőgazdasági út. És még ez sem lett volna tragédia, ha a múlt heti esőzések óta nem kizárólag traktorok használták volna. De mivel így történt és mély árkok szabdalták az utat, miután harmadszor odatettük szegény Edward alját (úgy, hogy közben már csak Ádám ült a kocsiban, a súlycsökkentés és magasságnövelés érdekében:((), visszafordultunk.
Szállás, vacsora (bográcsban + dinnye, utóbbi héját pedig Bandi, a tulajdonos lova fogyasztotta el jólesően:)), alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése