Múlt (helyesebben már két hete:)) szombaton, az egykori Marosszék központjának, Marosvásárhelynek feltérképezésével kezdődött a program, megnéztük
- a Fő teret és az azt övező századfordulós házakat (ja, és a helyi DM-ben feltankoltunk szappannal - vicces, de Bucurestiben csak két-három DM-van, a leglehetetlenebb helyeken, viszont csak ők árulnak elfogadható áron növényi alapú, kőolajszármazék-mentes tisztálkodószereket)
- Romulus és Remus szobrát, amelyet 1924-ben helyeztek el a Városháza előtt, Olaszország ajándékaként.
- a Kultúrpalotát kívül és belül. 1911-13 között épült, a tetejét a pécsi Zsolnay-gyárban készült majolika cserép fedi, homlokzatát mozaikok és domborművek díszítik. Az abszolút csúcs a Tükörterem, a maga tulipán formájú székeivel és festett üvegablakaival - de a színházterem is említésre méltó, KK-Európa egyik legnagyobb orgonájával.
- a 17. században épített várat (itt választották 1707-ben fejedelemmé Rákóczit; sajnos a templomba nem tudtunk bemenni, pedig állítólag nagyon szép)
- és a Bolyai líceumot a két Bolyai szobrával.
No meg a régi zsinagógát és a Nemzeti Színházat - de egyik sincs olyan állapotban, hogy érdemes legyen fényképezni (= felállványozva, felújítás alatt, a környéküket pedig mintha bombatámadás érte volna).
A Bajor Udvar panzióban elköltött reggeli (hihetetlen, de végre igazi svédasztalos reggeli volt, nem csak a szokásos gombás v. hagymás v. szalonnás rántotta, esetleg virsli) után egy kis ejtőzés, majd - ismételten az ember tervez, Isten végez filozófia jegyében; Uram, legyen meg a Te akaratod - az eredetileg tervezett Segesvár helyett Kolozsvárra mentünk.
A kötelező Fő tér és (körbefóliázott, =nem látható) Mátyás-szobor látogatás után
gyors ebéd az Agape étteremben (ááá, a tehéntúrós pánkó, avagy papanasi - valójában egyfajta fánk:)) ezentúl kihagyhatatlan desszert lesz, áfonyalekvárral és tejföllel nyakon öntve), majd a 35 fok körüli hőmérsékletre tekintettel a parkos-hűs házsongárdi temető végigmustrálása.
A temető a magyar művelődéstörténet kegyhelye, számos híres tudós, politikus, egyházi személyiség nyughelye; pl. Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Kós Károly; csak hogy néhány nevet említsek, ami eszembe jut. Bár gönyörűbbnél gyönyörűbb kripták (még akkor is, ha egy kripta esetében ez furán hangzik) sorakoznak mindenfelé, kegyeleti okokból nem akartunk fényképezni.
Ezt követte Hunyadi Mátyás szülőháza és az óváros maradék része.
A Mátyás-háznál megállt mellettünk egy román párocska, melynek férfitagja viccesen megjegyezte, hogy "milyen ciki már nekik (mármint nekünk, magyaroknak), hogy a történelmük egy nagy királya román". Már éppen azon voltam, hogy visszaszóljak, miszerint
Kolozsvár után vissza Marosvásárhelyre (útközben, autóból a Tordai-hasadék megtekintése az autópályáról - igen, ha valaki Erdélybe jön, ne felejtse el, hogy Kolozsvár körül már van autópálya:))), a panzióba és jó éjszakát.
A Bajor Udvar panzióban elköltött reggeli (hihetetlen, de végre igazi svédasztalos reggeli volt, nem csak a szokásos gombás v. hagymás v. szalonnás rántotta, esetleg virsli) után egy kis ejtőzés, majd - ismételten az ember tervez, Isten végez filozófia jegyében; Uram, legyen meg a Te akaratod - az eredetileg tervezett Segesvár helyett Kolozsvárra mentünk.
A kötelező Fő tér és (körbefóliázott, =nem látható) Mátyás-szobor látogatás után
gyors ebéd az Agape étteremben (ááá, a tehéntúrós pánkó, avagy papanasi - valójában egyfajta fánk:)) ezentúl kihagyhatatlan desszert lesz, áfonyalekvárral és tejföllel nyakon öntve), majd a 35 fok körüli hőmérsékletre tekintettel a parkos-hűs házsongárdi temető végigmustrálása.
A temető a magyar művelődéstörténet kegyhelye, számos híres tudós, politikus, egyházi személyiség nyughelye; pl. Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Kós Károly; csak hogy néhány nevet említsek, ami eszembe jut. Bár gönyörűbbnél gyönyörűbb kripták (még akkor is, ha egy kripta esetében ez furán hangzik) sorakoznak mindenfelé, kegyeleti okokból nem akartunk fényképezni.
Ezt követte Hunyadi Mátyás szülőháza és az óváros maradék része.
A Mátyás-háznál megállt mellettünk egy román párocska, melynek férfitagja viccesen megjegyezte, hogy "milyen ciki már nekik (mármint nekünk, magyaroknak), hogy a történelmük egy nagy királya román". Már éppen azon voltam, hogy visszaszóljak, miszerint
- Erdély és Románia, főleg a 15. században, nem szinoním fogalmak - hiszen még a saját történelemszemléletük (dákó-román kontinuitáselmélet, ha valakinek így jobban beugrik) szerint is a "hegyek között rejtőző román magaskultúra" időszaka volt a 4-től 17. századig, a román állam pedig nem is létezett akkor..
- továbbá a Hunyadi család származása erősen vitatott, lehetnek magyar, kun, görög, román, de akár még szerb eredetűek is. Vagy ad absurdum Hunyadi János - legalábbis Heltai Gáspár szerint - Zsigmond császár és király törvénytelen fia). (A szerb szálat Arany János is megverselte: Ritka vendég Rácországban/Zsigmond a király, a császár... Most is vallják/Egyre dallják/Szerbhon ifjai, leányi/Guzlicájuk hangja mellett,/Ki volt Jankó Szibinyáni./De a magyar ajakon is/Híre, s neve általános,/ Mert hisz él még... él örökké,/A dicső Hunyadi János.)
Kolozsvár után vissza Marosvásárhelyre (útközben, autóból a Tordai-hasadék megtekintése az autópályáról - igen, ha valaki Erdélybe jön, ne felejtse el, hogy Kolozsvár körül már van autópálya:))), a panzióba és jó éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése