"Habár felül a gálya, S alul a víznek árja,/Azért a víz az úr."
Lassan végéhez közeledik a hosszúra sikerült beszámoló - az idézett versnek pedig még lesz jelentősége a bejegyzés folyamán:))
Péntek reggel a hűtőben rejtőző maradékok (pl. még egy adag rókagomba) felszámolásával indult a nap, majd összecsomagoltunk, érzékeny búcsút vettünk Eduárd-tól és az erdőn keresztül elindultunk Gyergyószentmiklós felé. Nagy szerencsénkre egy-két éve újították fel azt az utat, előtte állítólag tank (tudom, bocsánat, harckocsi:)) kellett hozzá, hogy valaki át tudjon menni a hegyen. Így viszont megspóroltunk egy 80 km-es kerülőt Csíkszeredán keresztül és alig 40 perc alatt Gyergyószentmiklóson voltunk.
A Hotel Marosban elfoglaltuk a szobáinkat, utána elindultunk Gyergyószárhegyre, a reneszánsz kastélyépítészet egyik legszebb példányának, a Lázár-kastélynak a megtekintésére (Bethlen Gábor fejedelem is itt nevelkedett egy ideig, a főkapu feletti szobákban, de a Lázár-család, amely egyébként az egyik legbefolyásosabb erdélyi család volt, a 19. század végén elhagyta a kastélyt, azóta üresen áll, helyesebben állt - ma már múzeum).
Ezután pedig irány a Gyilkos-tó (Lacul Rosu), ami akkor keletkezett, amikor a közeli Gyilkos-kő hegyoldalról (állítólag egyetlenegy vihar alatt) lezúdult sár-, kő- és fatömeg négy-öt patak természetes lefolyását is eltorlaszolta:
és a Békás-szoros:
Mindkettő tömve turistákkal, se parkolni, se lépni nem nagyon lehetett - de az ember persze ilyenkor érti meg a rosszindulatú pletykát, miszerint a tóba éjjelenként inkább belevernek 1-2 tucat fenyőfatörzset, csak hogy megmaradjon a látvány:) Ráadásul a szorosban az elmúlt hetek esőzései tisztességes szakaszokon elmosták az egyébként elég komolyan megerősített utat - így nem csak a szűk kanyonban bömbölő, dübörgő patak mutatta a víz erejét:
Békás-szoros után irány vissza Gyergyószentmiklósra, korai estebéd, lazítás (a vállalkozóbb kedvűeknek úszás a szálloda medencéjében), majd röpke belvárosi séta. Szegény város, ahhoz képest, hogy egykor Gyergyó-szék központja volt, mára elég lepusztult állapotba került..
Másnap reggel irány Szováta és a Medve-tó. Fürdésről szó sem lehetett - na nem mintha nem akartunk volna (ha már olyan csodaszámba megy a tó heliotermikus vize:)) , de augusztus van, turista-főszezon és fél órát nem állunk sorba azért, hogy a törölközőnket se tudjuk letenni a "plázson" és fél nm/fő helyünk legyen a vízben:
Helyette a tóra néző Kicsi Gomba (Ciuperca Mica) kávézóban ittunk egy jegeskávét (koffeinnel vagy anélkül, ízlés és/vagy lehetőségek szerint:)) és irány Bözödújfalu, az elárasztott település:
A Ceaucescu-korszak legvégén, 1988-ban kezdték el feltölteni vízzel a víztározót (amit kisebb megszakításokkal már a '70-es évek közepe óta építgettek), de csak 1994-re (tehát már a forradalom után!!) került majdnem teljesen víz alá. A víztározót a környékbeliek előszeretettel használják strandolásra - valahol azért egy kicsit furcsa, hogy házak fölött úszkáljon az ember...
Bözödújfaluról - ezúttal az "ismétlés a tudás anyja" filozófia jegyében - egy másik úton ismételten elindultunk Énlaka felé. És igen, végül sikerrel jártunk:))) Igazából a faluban sokkal rosszabbak voltak az utak, mint odáig:) A faluban levadásztuk az unitárius templom gondnokát, aki, miután elküldött, hogy nézzünk meg egy négyszáz éves fát a templom temetőjében...
...elmesélte nekünk a falu és a templom hányatott sorsát...
A festett kazettás mennyezet tényleg nagyon szép; minden kazetta más mintájú - az egyiket pedig egy hihetetlen ritkaság, egy 17. századi székely rovásírásos felirat díszíti:
Templom-nézés után megnéztünk egy 130 éves házat - vannak a faluban régebbiek is, de ez közel volt a templomhoz és otthon volt a tulajdonos is, aki nagyon szívesen megmutatta belülről is. Egyébként tudni kell, hogy évszázados elzártságnak köszönhetően Énlaka faluszerkezete megmaradt az eredeti kesze-kusza formájában; ezt az okozta, hogy a házak körül is jelentős mértékű földek vannak a falun belül.
Miután feltöltődtünk a csenddel és jó levegővel, elindultunk Marosvásárhely felé, ahol ismét a múlt héten már bemutatott panzióban aludtunk...
Péntek reggel a hűtőben rejtőző maradékok (pl. még egy adag rókagomba) felszámolásával indult a nap, majd összecsomagoltunk, érzékeny búcsút vettünk Eduárd-tól és az erdőn keresztül elindultunk Gyergyószentmiklós felé. Nagy szerencsénkre egy-két éve újították fel azt az utat, előtte állítólag tank (tudom, bocsánat, harckocsi:)) kellett hozzá, hogy valaki át tudjon menni a hegyen. Így viszont megspóroltunk egy 80 km-es kerülőt Csíkszeredán keresztül és alig 40 perc alatt Gyergyószentmiklóson voltunk.
A Hotel Marosban elfoglaltuk a szobáinkat, utána elindultunk Gyergyószárhegyre, a reneszánsz kastélyépítészet egyik legszebb példányának, a Lázár-kastélynak a megtekintésére (Bethlen Gábor fejedelem is itt nevelkedett egy ideig, a főkapu feletti szobákban, de a Lázár-család, amely egyébként az egyik legbefolyásosabb erdélyi család volt, a 19. század végén elhagyta a kastélyt, azóta üresen áll, helyesebben állt - ma már múzeum).
Ezután pedig irány a Gyilkos-tó (Lacul Rosu), ami akkor keletkezett, amikor a közeli Gyilkos-kő hegyoldalról (állítólag egyetlenegy vihar alatt) lezúdult sár-, kő- és fatömeg négy-öt patak természetes lefolyását is eltorlaszolta:
és a Békás-szoros:
Mindkettő tömve turistákkal, se parkolni, se lépni nem nagyon lehetett - de az ember persze ilyenkor érti meg a rosszindulatú pletykát, miszerint a tóba éjjelenként inkább belevernek 1-2 tucat fenyőfatörzset, csak hogy megmaradjon a látvány:) Ráadásul a szorosban az elmúlt hetek esőzései tisztességes szakaszokon elmosták az egyébként elég komolyan megerősített utat - így nem csak a szűk kanyonban bömbölő, dübörgő patak mutatta a víz erejét:
Békás-szoros után irány vissza Gyergyószentmiklósra, korai estebéd, lazítás (a vállalkozóbb kedvűeknek úszás a szálloda medencéjében), majd röpke belvárosi séta. Szegény város, ahhoz képest, hogy egykor Gyergyó-szék központja volt, mára elég lepusztult állapotba került..
Másnap reggel irány Szováta és a Medve-tó. Fürdésről szó sem lehetett - na nem mintha nem akartunk volna (ha már olyan csodaszámba megy a tó heliotermikus vize:)) , de augusztus van, turista-főszezon és fél órát nem állunk sorba azért, hogy a törölközőnket se tudjuk letenni a "plázson" és fél nm/fő helyünk legyen a vízben:
Helyette a tóra néző Kicsi Gomba (Ciuperca Mica) kávézóban ittunk egy jegeskávét (koffeinnel vagy anélkül, ízlés és/vagy lehetőségek szerint:)) és irány Bözödújfalu, az elárasztott település:
A Ceaucescu-korszak legvégén, 1988-ban kezdték el feltölteni vízzel a víztározót (amit kisebb megszakításokkal már a '70-es évek közepe óta építgettek), de csak 1994-re (tehát már a forradalom után!!) került majdnem teljesen víz alá. A víztározót a környékbeliek előszeretettel használják strandolásra - valahol azért egy kicsit furcsa, hogy házak fölött úszkáljon az ember...
Bözödújfaluról - ezúttal az "ismétlés a tudás anyja" filozófia jegyében - egy másik úton ismételten elindultunk Énlaka felé. És igen, végül sikerrel jártunk:))) Igazából a faluban sokkal rosszabbak voltak az utak, mint odáig:) A faluban levadásztuk az unitárius templom gondnokát, aki, miután elküldött, hogy nézzünk meg egy négyszáz éves fát a templom temetőjében...
...elmesélte nekünk a falu és a templom hányatott sorsát...
A festett kazettás mennyezet tényleg nagyon szép; minden kazetta más mintájú - az egyiket pedig egy hihetetlen ritkaság, egy 17. századi székely rovásírásos felirat díszíti:
Templom-nézés után megnéztünk egy 130 éves házat - vannak a faluban régebbiek is, de ez közel volt a templomhoz és otthon volt a tulajdonos is, aki nagyon szívesen megmutatta belülről is. Egyébként tudni kell, hogy évszázados elzártságnak köszönhetően Énlaka faluszerkezete megmaradt az eredeti kesze-kusza formájában; ezt az okozta, hogy a házak körül is jelentős mértékű földek vannak a falun belül.
Miután feltöltődtünk a csenddel és jó levegővel, elindultunk Marosvásárhely felé, ahol ismét a múlt héten már bemutatott panzióban aludtunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése